Nem titok, hogy a közösséget az utóbbi időben igencsak felháborították a haszonlesők, akik botokkal vásárolnak fel PS5 és Xbox Series X konzolokat azért, hogy a keresletet kihasználva többszörös áron kínálják azokat az interneten. Egy csoport is létrejött, mely ezt tűzte ki célul a haszon reményében. A CrepChiefNotify így összesen 3500 PS5 konzolt halmozott fel, nemrégiben pedig a Facebookon arról számoltak be, hogy vettek további 1000 darab Xbox Series X-et. Természetesen a felháborodás ellenére az csoport nem zavartatta magát, örülnek annak, hogy rengeteget kereshetnek a drágábban eladott konzolokon.
Az 1000 Xbox konzol megrendelést azonban a bolt most lemondta.
Nem sokkal azután, hogy a csoport bejelentette, hogy a jövőben jóval áron felül kínálnak majd Xbox Series X konzolokat, a Very nevű bolt lemondta az összes rendelést. A Very azt nyilatkozta a Sky News-nak, hogy a múlt hét vasárnap tévedésből lehetett Xbox Series X és PS5 konzolokat rendelni.
A boltnak tulajdonképpen nem volt készlete egyik konzolból sem, minden vásárlást „technikai hibának” neveztek. A megrendeléseket átlagemberek, illetve a haszonleső csoport bot-rendszerei adták le. Vagyis a bolt részéről ez nem egy közvetlen lépés volt a csoporttal szemben, ám mégis valahol jó hír.
„Technikai hiba miatt rövid időre megrendelést lehetett leadni PS5 és Xbox Series X konzolokra vasárnap” – mondta a Very. „Ezeket a termékeket azonban nem forgalmazzuk, és az érintett ügyfelek értesítést kaptak arról, hogy a megrendeléseket töröltük. Elnézését kérünk az okozott kellemetlenségért.”
A CrepCheifNotify miközben dicsekedett az új 1000 Xbox konzollal, egy közleményt is kiadott azok számára, akiket zavar a tevékenységük. Azt írták nem sajnálják az embereket. Most viszont úgy tűnik, jókora haszonról lemondhatnak, miután mégsem tudnak eladni 1000 Xbox Series X konzolt.
Reméljük, hogy előbb-utóbb minden boltban kapni lehet majd az új konzolokat és senki nem kényszerül arra, hogy magasabb áron vegye meg másodkézből.
2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…
Gábor János 2024.04.02. - A Microsoft tesztel egy új, mesterséges intelligenciával működő chatbotot, ami a…
2024.04.02. –A Warzone Season 3 napokon belül elstartol. Ha minden gördülékenyen lezajlik, akkor már április 3-án,…
2024.04.02. - Az űrkutatás még mondhatjuk, hogy gyerekcipőben jár napjainkban is. Az első, emberrel történő…
Gábor János 2024.04.02. - A magunk részéről nem éreztük fontosnak, hogy április 1-jén kamu hírekkel…
2024.04.02. - Doom, Half-Life, Quake. A 90-es évek mozgalmas évtized volt az FPS játékok tekintetében,…