Ameddig egyesek hónapokon keresztül spórolnak az új generációs konzolokra, addig mások azon izgulnak, hogy az elsők között verhessék szét az eszközt. Nos, Mega64 az utóbbiak táborát erősíti, a PlayStation 5 ugyanis csak pár órát töltött a youtubernél, nemsokkal később ment is vissza a boltba, ahol vásárolták.
A kérdés persze, hogy mi történt a fennmaradó időben. Nos, miután emberünk megpróbál úgy tenni, mintha a digitális változat képes lenne a lemezek lejátszására, ehhez pedig nem félt olyan eszközöket bevetni, mint a mosogatószer, a majonéz vagy épp a víz. Ezek után Mega64 kivitte a sufniba a konzolt és kalapáccsal szétverte a műanyag burkolatot, így már behelyezhette a Demon’s Souls lemezét.
Persze attól, hogy rárakta az alaplapra, nem történt semmi különös, a konzol már be sem kapcsolt, így inkább visszavitte abba az áruházba, ahol vásárolta az eszközt. Az alkalmazottak pedig nyilván nem vették vissza a szétmajonézezett konzol maradványait. Így is el lehet verni 150 ezer forintot vagy netán van, aki szerint ez vicces?
RP 2023.10.02 – A 2022-es évben utat tört magának az AI és bizony 2023-ban sem…
Bódi Dániel 2023.10.01. - A gyártók részéről bevett szokás, hogy a gyártási folyamatot megkönnyítendő mindenféle…
Gábor János 2024.04.06. - Óriási a cirkusz a zenegeneráló AI-k miatt, hiszen azokat - a…
Bódi Dániel 2022. 10. 21. - Annyira jó végre egy olyan világban élni, ahol nem…
Gábor János 2024.04.06. - Frissítette a következő pár évben megjelenő filmjeinek naptárját a Disney, így…
Gábor János 2024.04.06. - Nagyon jól jársz a PS Store legújabb akciójával, amiben 20-75 százalékkal…