Manapság valószínűleg a legtöbben már letettek az első generációs RTX vásárlásáról, hiszen ha rendeződnek a készletek, akkor az Nvidia azért sokkal többet nyújt ugyanazért az összegért cserébe. Az AMD termékeiről nem is beszélve, ám ott még várunk a független teszteredményekre. Úgy fest az RTX 3060 Ti bejelentésétől már csak napokra lehetünk, mivel kikerült egy hivatalos teljesítménydiagram, amiben maga az Nvidia prezentálja az RTX 3060 Ti erőnlétét, persze egyelőre még csak a belsős kollégák számára.
A vállalat az új RTX 3060 Ti-t az előző generációs RTX 2060 Superrel, illetve az RTX 2080 Superrel vetette össze. A generációk közti teljesítménynövekedés pedig szemmel látható. Az RTX 3060 Ti átlagosan 40%-ot ver az elődjére, de még a generáció felső kategóriás képviselőjénél is jobban teljesít.
Főként renderelés közben mutatkozik meg az új RTX igazi ereje, de a Ray Tracinget alkalmazó játékokban szintén jobban teljesít az RTX 2080 Superhez viszonyítva.
A jelek szerint a gyártók már készen állnak a startra, már csak az árcédula az, ami nagy fejtörést okoz. Várhatóan 400 dollár alá lövi be majd a gyártó, ez nettó 122 ezer forintos árcédulát jelent, ami jó esetben 155 ezer forint körül lehet, mire a hazai boltok polcaira kerül. Ez még így is elég jól hangzik, ha hozzávesszük, hogy az RTX 2080 Superek 250 ezer forint környékéről indulnak jelenleg.
A friss pletykákat szállító Videocardz azt is kiderítette, hogy mikor érkeznek az új kártyák. Az oldal szerint az RTX 3060 Ti-ok december 2-án fognak debütálni. A hivatalos bejelentés pedig bármikor megérkezhet. Kíváncsian várjuk, ahogy a független teszteket is.
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…
2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…
2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…
2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…
2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…
2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…