A PUBG Mobile 1.1-es frissítése készen áll arra, hogy a világ minden táján elérje az éles játék szervereit. Már az is kiderült, hogy mit tartalmaz majd a frissítés, mely a 15. évad vége előtt érkezik.
A PUBG Mobile 1.1 november 10-én, vagyis ma éjjel indul.
A frissítés báta verziójának kiadása óta különösen izgatottak a játékosok az új játékmód, a Metro Royale mód miatt. Ezzel az új elemmel együtt egy Metro téma is érkezik, valamint decemberben egy Winter Festival téma is várható.
Miután a frissítés elérhető lesz, mindenki letöltheti azt a Google Play Áruházból vagy az Apple Store-ból.
A PUBG Mobile 1.1 november 10-én, azaz ma éri el az éles szervereket, és ahogyan a korábbi update-k esetében is tapasztalható volt, magyar idő szerint 0:00-kor már tölthető lesz. Szerverkarbantartási idő nem lesz, vagyis az éjféli letöltés után már lehet is játszani.
A fejlesztők sajnos még nem fedték fel, hogy mekkora méretű lesz a frissítés, az azonban biztos, hogy a letöltésért cserébe jutalom üti a markunkat november 10 és 15 között.
A jutalmak:
További fontos információ, hogy azok, akik nem a régebbi verzióval játszanak, nem tudnak csapatot alkotni azokkal, akik már letöltötték a frissítést. Érdemes tehát mindenkinek frissíteni.
Te várod az új PUBG Mobile tartalmakat?
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…
2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…
2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…
2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…
2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…
2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…