Az AMD jött, látott és alaposan odacsapott a konkurenciának, ezúttal mind processzor, mind pedig videókártya fronton. Az új Ryzen processzorokkal ellentétben az RX 6000-es széria még nem jelent meg hivatalosan, persze ennek ellenére páran már így is kipróbálhatták, hogy mire is képes az AMD új RDNA 2 technológiája.
A kínai QQ fórumon akadt is egy szerencsés, akinek hamarabb hozta a Jézuska az RX 6800-at, a Lean becenévre hallgató illető pedig egyből megnézte, hogy mire képes az új kártya bányászat közben. Az eredmény pedig alaposan meglepte a közösséget, ugyanis az illető állítása szerint az RX 6800 nagyjából 1,5-szer teljest jobban a bányászatban, mint az Nvidia RTX 3090.
Ez több okból is kellemetlen lehet, egyrészt az AMD még nem adta ki a végleges drivereket, ennek megfelelően a bányászteljesítmény akár még nőhet is az elkövetkezendőkben. Másrészt kiszámolták, hogy ezek szerint az RX 6800-zal akár napi 5 dollárt (1500 forintot) is meg lehet keresni, azaz viszonylag hamar visszahozza az árát, emiatt a bányászok számára még izgalmasabb lehet az új AMD, mint az Nvidia új szériája.
Ebben az esetben viszont tudjuk, hogy nincs megállás. Hiába próbálja korlátozni az eladásokat az AMD, a nagyobb bányászok sajnos rendelkeznek saját bevételi forrással, aminek köszönhetően ismét felléphet a készlethiány.
Persze mindez csak abban az esetben áll fenn, amennyiben a Lean névre hallgató informátor igazat mondott. A történet egyébként könnyedén elképzelhető, hiszen az AMD a múltban is lekörözte az Nvidiát bányászat terén, a kérdés az csupán, hogy ki is a valódi célcsoport…
2024.04.01. - Nagyon régóta megy a vita az FPS játékok körül, hogy kontrollerrel vagy billentyűzettel…
2024.04.01. - Hogy egy kicsit kontextusba helyezzük a dolgokat, a Discord 2025-ös indulása óta azt…
Gábor János 2024.04.01. - Poénnak gondolták a felhasználók azt, hogy a Google e-mail szolgáltatást indít,…
Gábor János 2024.04.01. - Azzal a könnyed felütéssel népszerűsíti új, összehasonlító aloldalát az Apple, hogy…
2024.04.01. - A Warzone és Modern Warfare III soron következő szezonjától már csak néhány nap…
2024.04.01. - Manapság a PC-s felhasználókat két nagy csoportra oszthatjuk fel. Az egyik tábor a…