Tech/Tudomány

Gond lehet az iPhone 12 gyártásával – Készlethiány várható

Az Nvidia Ampere generációs kártyái után már nem tudunk őszintén meglepődni, de most az Apple is gyártási nehézségekbe ütközött. A Bloomberg információi szerint a fogyasztásvezérlő alkatrészek hiánya okozza a problémát.

Az iPhone-ok egyik nagy ütőkártyája az energiatakarékosság, ami még a viszonylag aprócska akkumulátorokból is egész kellemes üzemidőt varázsol. Ezt részben szoftveres, részben pedig hardveres megoldásokkal érik el az Apple fejlesztőmérnökei. A probléma most épp ezen a fronton keresendő, ugyanis a belsős információk szerint egyszerűen nem áll rendelkezésre elegendő fogyasztásvezérlő chip.

Azt nem lehet pontosan tudni, hogy pontosan melyik partnernél áll fenn a chiphiány, de a szétszedős videóknak hála a szakértők megállapították, hogy a Qualcomm a TI és az STMicroelectronics trió közül bárhol felmerülhetett a probléma. Ennek megfelelően az új iPhone 12-esek utánpótlása akadozhat, ami a karácsonyi szezon előtt nem túl szerencsés, csak hogy finoman fogalmazzak.

Az Apple persze próbálja gőzerővel megoldani a hibát, amiben a gyártók abszolút partnerek, szóval remélhetőleg találnak megoldást. Amennyiben viszont nem, akkor az első raktárkészletek kiürülése után hiány léphet fel, ami már decemberben esedékes lehet. Ennek megfelelően érdemes átgondolni a vásárlást.

DV

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

4 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

4 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

4 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

4 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

5 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

6 óra telt el azóta...