Tech/Tudomány

Ezt rejti a borítás: Élőben szedték szét a PlayStation 5-öt – Videó

Egy hónap és megérkezik az új konzolgeneráció. Mind az Xbox, s mind pedig a PlayStation legújabb masinája novemberben várható. A hatalmas hype kellős közepén a rajongók folyamatosan azon pörögtek, hogy a Microsoft, vagy a Sony gépe lesz az erősebb.

Statisztikailag az Xbox felé dől a mérleg nyelve, ám amióta ez kiderült, csak a PlayStationről kaptunk valamirevaló információt, ami egy ilyen helyzetben előnyt is jelenthet. A napokban írtunk arról, hogy az új PS5 a tesztelői visszajelzések szerint meglepően halk lesz, s a teljesítménye is abszolút kielégítő. Az Xbox Series X specifikációi szerint a két gép között csupán csak néhány mag a különbség, ami pár FPS eltérést jelenthet játék közben.

Ilyesmire még nem nagyon volt példa, a kíváncsi tech-beállítottságú játékosok számára a Sony egy hivatalos videó keretein belül mutatta be, hogy mit is rejt majd a PlayStation 5 borítása. A cég gyakorlatilag a nézők szeme láttára kapja szét a gépet, ezzel remélhetőleg megelőzve azt, hogy mások ezt otthon tegyék.

 

Az már csak hab a tortán, hogy a moddereknek ez már most egy lehetőség arra, hogy elkezdjék tervezgetni a fejlesztéseket és módosításokat. Mindegy, hogy a hivatalos, vagy a feketepiac részvevői figyelik, mindenki profitálhat belőle.

Az érdekes videót az első órában már több százezren megnézték, ebből is jól látszik, hogy már nagyon szomjazza az új generációt a rajongók tábora.

Cloud

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

4 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

4 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

5 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

5 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

5 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

6 óra telt el azóta...