A Netflix végre egyre több infót oszt meg arról, hogy milyen is lesz a The Witcher folytatása. Mivel az első évadot igen jól fogadta a közönség, sok rajongó tűkön ülve várja, hogy legközelebb milyen, a könyvekből vagy a játékból ismert helyszín vagy szereplő tűnik fel a sorozatban.
A Netflix most felfedte a 2. évad rövid összefoglalóját.
Ahogy arról a Comic Book beszámolt, a The Witcher második évada az alábbiak szerint alakul:
„Mivel Geralt úgy hiszi, Yennefer elesett a soddeni csatában, Cirilla hercegnőt az általa legbiztonságosabbnak vélt helyre viszi, Kaer Morhenbe, gyermekkori otthonába. Míg a kontinens királyai, elfjei, emberei és démonjai a falakon kívül a hatalomért marakodnak, Geraltnak meg kell védenie a lányt valami sokkal veszedelmesebbtől: egy titokzatos erőtől, amely benne lakozik” – írta a Netflix.
Úgy tűnik tehát, hogy nyomon követhetjük majd Ciri képzésének kezdetét School of the Wolf’s erődjének falain belül. Ez a helyszín kiemelkedő szerepet kapott mind a The Witcher, mind a The Witcher 3 játékokban is.
Ezen túlmenően sajnos nem sokat tudhatunk a második évad pontos cselekményéről, azonban igen izgalmasnak ígérkezik azok számára, akik ismerik a könyveket vagy a játékokat. Ami viszont még kiderült, hogy Geralt valamivel nagyobb lett az új évadban és a páncélja is kissé megváltozott.
A The Witcher 2. évadának forgatása egyébként nem is olyan régen, augusztusban indulhatott be, miután a koronavírus miatt korábban félbemaradt a gyártás. Sajnos a Season 2 megjelenési dátuma egyelőre nem világos, de valamikor 2021-ben nézhetjük meg.
Addig annyit tehetünk, hogy megnézzük újra az első évadot, vagy elmerülünk a The Witcher játékokban.
Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…
Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…
2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…
2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…
2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…
2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…