Több alkalommal számoltunk be róla, hogy mekkora pofont is kapott a Huawei az Egyesült Államoktól. Nos, ez a harc továbbra is folyik és a kínaiak állnak vesztésre egyelőre, épp ezért úgy fest portfólióbővítésbe kezdtek. Nem túl meglepő, hogy a monitorok piacára szeretnének betörni, a nagy konkurens, a Xiaomi ugyanis maga is ezen az úton halad és a termékei nagy sikernek örvendenek az ázsiai piacon.
A pletykák szerint három monitor van érkezőben, egyet az alsó, egyet közép és egyet a felső kategóriába pozicionálnak. Az egyik egy 240 Hz-es LED háttér-világítással rendelkező 23,8″-es darab lesz, amit főként esportra szánnak és az informátorok szerint az árával fog majd hódítani. Ezen felül két gamer monitor érkezik még, amelyek közül az egyik egy hajlított kijelzővel rendelkezik.
Sajnos egyelőre nincs túl sok információnk az említett monitorokról, de a jó hír, hogy ez nem sokáig marad így, ugyanis az informátorok szerint már a bejelentés határán vagyunk, azaz ebben a negyedévben biztosan érkeznek az újdonságok a Huawei műhelyéből. Kíváncsian várjuk, mivel rukkolnak elő…
Bódi Dániel 2024.04.04. - 10 évnyi működést követően a Spotify tavaly augusztusban emelt a csomagjai…
2024.04.04. - Kétségtelen, hogy az Attack on Titan az egyik legjelentősebb franchise a mangák és…
2024.04.04. - Aki figyelemmel kísérte az elmúlt hetekben a magyar streamereket, láthatta, hogy igen komoly…
Az elmúlt években a videojátékok és az e-sportok népszerűsége robbanásszerű növekedésnek indult, ezzel együtt megnőtt…
Gábor János 2024.04.04. - Annak ellenére is belevág a Warner Bros. egy ötödik Mátrix film…
2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…