League of Legends

Megszűnik a divíziók közti feljutási rendszer a League of Legends-ben

A Riot Games hivatalosan bejelentette, hatalmas változások lesznek tapasztalhatók jövőre a League of Legends-ben. Ezeket a változtatásokat már a világbajnokság után, az előszezonban is tesztelhetjük majd.

A tizenegyedik szezonban megszűnik a divíziókat elválasztó feljutási rendszer, ami évek óta okozója néhány játékos erőteljes hajhullásának. (Köztük az enyémnek is.) Ez tehát azt jelenti, hogy ha például Gold II-ből szeretnénk Gold I-be kerülni, nem kell mást tennünk, mint megugrani a 100 LP-s álomhatárt és máris feljebb jutottunk egy szinttel. Nem kell bajlódnunk a „három meccsből két győzelem” rendszerével.

A feljutási rendszer több, mint 10 éve a játék része, hamarosan viszont visszavonul

Ez viszont nem lesz hatással arra, ha két osztály között szeretnénk vándorolni. Maradjunk a Gold példánál. Minden Gold játékos álma, hogy kivergődjön az alsóházból és a felsőház előszobájába kerüljön. Ehhez most le kell játszanunk minimum 3 mérkőzést Gold I 100 LP-n, hogy feljebb kerüljünk Platinum IV-be. A következő szezonban ez változatlanul így marad. A Riot Games fontosnak tartja, hogy az osztályok között megszűrjék a játékosokat, így a jövőben is tovább kell szenvedjünk a promó-rendszerrel. Ha bármelyik osztály legmagasabb fokát elérjük, jöhet a jól ismert Best of 5, amiből ha három meccsen sikeresen zárunk, érkezik a kitüntetés.

A napokban a fejlesztők azt is bejelentették, hogy kicsit átgondolják az MMR-rendszert. Erre azért van szükség, hogy megtizedeljék a smurf felhasználók számát. Az új rendszert már a kijelölt régiókban tesztelik a fejlesztők.

 

Cloud

Korábbi cikkek

Ez már mennyiség: 136 film és 5 sorozat került fel csendben a SkyShowtime-ra

Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…

2 óra telt el azóta...

Jönnek az Apple otthoni robotjai? Akár kettő is lehet – ezt tudjuk eddig

Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…

2 óra telt el azóta...

Igazán megéri elindítanod a mobilos Warzone-t, ütős ajándékok várnak

2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…

3 óra telt el azóta...

9 addiktív, mégis elhanyagolt sorozat a Netflixen, amit látnod kell!

Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…

4 óra telt el azóta...

Olyan újítást kap az Edge böngésző, amit a gamerek imádni fognak

2024.04.05. - A Microsoft Edge webböngésző olyan új funkciót kap, aminek bizonyára minden PC játékos…

4 óra telt el azóta...

Nem minden a számozás: ezt az AMD 3D V-Cache processzort ne válaszd

2024.04.05. – Manapság az AMD és az Intel teljesen más utat jár be, ha a…

5 óra telt el azóta...