Gaming

Szexuális zaklatással vádolják az EDward Gaming csapatát

Annak ellenére, hogy az EDward Gaming idén csak nyolcadik helyen végzett, komoly előtérbe került a sajtóban. Számos Worlds szereplés és bajnoki győzelem mellett, most egy kevésbé kellemes téma miatt kerültek középpontba. Egy hétvégén már csak ex-kollegina ugyanis azzal vádolja az orgot, hogy az EDG megpróbálta lefizetni, hogy egy szexuális zaklatás nyomát eltüntessék.

Az egykori EDG alkalmazott a kínai social média felületein osztott meg képeket és beszélgetéseket, melyek közte és az EDG menedzsmentje között zajlottak. A hölgy jelentős szerepet töltött be az EDward Gaming által publikált tartalmakban, és az egyik operatőr egy éven át folyamatosan molesztálta.

Az operatőr sokszor bepróbálkozott a hölgynél, melyről egy rövid felvételt is megosztott.

Az EDG természetesen válaszolt az őket ért vádakra. Volt munkatársuk az ott tartózkodása alatt semmilyen bizonyítékot nem tudott felmutatni, így nem indult eljárás az üggyel kapcsolatosan. A benyújtott felvételek nem számítanak bizonyítéknak arra, hogy bármi is történt volna, és az utalt pénz szimplán a videós csapatnak kijáró bónuszként könyvelték el.

Egyelőre a Riot nem kommentálta az ügyet, de egyik LoL játékos, vagy edző se összeköthető a zaklatással. Reméljük, hogy az EDG-nek nem kell eladnia az LPL szpotját, csak úgy, ahogy anno az Echo Foxnak kellett.

Ezt olvastad már?

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

7 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

8 óra telt el azóta...

Úgy tűnik, hogy a 2024-es Call of Duty még a loadoutokon is alakít

2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…

9 óra telt el azóta...

Érkeznek az új AMD CPU-k, a régi alaplapok tulajdonosai is örülhetnek

2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…

9 óra telt el azóta...

Kevés FPS-ed van Counter-Strike 2-ben? – Nem nálad van a baj

2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…

9 óra telt el azóta...

Több szinten is megújulhat az iPhone 16: így néznek majd ki a telefonok

2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…

9 óra telt el azóta...