A 2017 elején megjelent Nintendo Switch az elmúlt években a világ egyik legnépszerűbb és legkelendőbb hordozható konzoljává vált. Miután a kereslet óriási volt, és a konzol nemrég (valamilyen formában) Kínában is megjelenhetett, a cég a Switch gyártásának növelése mellett döntött.
A Nintendo azonban állandó küzdelmet folytat a hackerek ellen, akik feltörik a rendszert, nagy veszteséget okozva.
Miközben Switch konzolból világszerte már több mint 57 millió fogyott, a Team-Xecuter nevű csoport már 2018-ban feltörte a Switch első generációját. Azóta persze a cég több verziót is kiadott, melyben javította a biztonsági réseket, a hackerek idén létrehozták az SX Core és SX Lite eszközöket, hogy minden Switch példány feltörhető legyen.
Ez lehetővé teszi, hogy a felhasználók eredeti fizikai kártya, vagy digitális változat megléte nélkül játszhassanak a játékokkal. Mindez persze hatalmas veszteséget okoz a Nintendo számára, hiszen a biztonsági rések javítása ellenére, a hackerek találtak megoldást a konzol feltörésére.
Mivel a Nintendo a javításokkal nem ért el különösebb eredményt, más módszerhez folyamodtak. A cég most kérelmet nyújtott be az amerikai bírósághoz, hogy állítsák le a Team-Xecuter által készített eszközök értékesítőinek tevékenységét.
A korábbi szoftveres feltöréseket a Nintendo alapvetően a hálózati megfigyelésekkel megszüntette, a hardveres feltörés után azonban internet nélkül lehet a konzolon tört játékokat futtatni. Ezt a Nintendo nem tudja ellenőrizni, ezért nem tud hatékonyan küzdeni a jogsértés ellen. Az egyetlen megoldás a konzol egy új verziójának kiadása lenne.
„A vádlott honlapja a Team Xecuter névre keresztelt anonim hackerek csoportjának termékeit árulja. A Team Xecuter törvénytelenül tervez és gyárt kalózeszközöket” – olvasható a Nintendo indoklásában.
Persze nem ez az első és egyetlen eset, amikor a Nintendo jogi lépéseket tesz emberek és csoportok ellen. Májusban szintén jogi lépéseket tettek jogsértő webhelyek ellen, sőt gőzerővel keresték azt, aki idő előtt szivárogtatott ki Pokémon Sword & Shield infókat.
Az ilyen tevékenységek nagy gazdasági veszteséget okoznak a cég és partnerei számára.
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…
2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…
2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…
2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…
2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…
Bódi Dániel 2024.04.01. - Nem mintha eddig lehetett volna okunk a panaszra, de úgy tűnik…