Komoly büntetésre számíthat egy amerikai adathalász, aki a Nintendót károsította meg. Börtön és komoly kártérítési kötelezettség várhat rá.

Lehet, hogy vannak olyan cégek, akikkel megéri pereskedni, de a Nintendo határozottan nem ilyen. Nemrég egy gokart pályától szedtek be jogi úton egy 140 milliós bírságot, és máris itt a következő eset. Ezúttal egy kaliforniai férfinak kell súlyos következményekkel szembenéznie, egy bűncselekmény sorozat után. Ryan Hernandez, palmdale-i lakost bűnösnek nyilvánították mind a Nintendo rendszerek hackelését (számítógépes csalások és visszaélések) illetően, mind pedig gyermekpornográfia birtoklása vádjában.

Hernandez állítólag adathalászattal szerezte meg egy Nintendo alkalmazott hitelesítő adatait még 2016-ban, és ezzel titkos információkat lopott a konzolgyártóról. A megszerzett adatokat pedig közzé is tette a nyilvánosság számára.

Mint az kiderült a nyomozás során, Hernandez a Switch-ről is belsős információkat szivárogtatott a megjelenése előtt.

Sőt, 2018. júniusában folytatta a Nintendo rendszerek hackelését annak ellenére, hogy az FBI elkapta és ígéretet tett a hatóságoknak, hogy abbahagyja.

Kép forrása: Nintendo

A figyelmeztetés után Hernandez nem állt le, folytatta a gépek hackelését, a megszerzett információkat pedig tovább terjesztette Discordon és Twitteren. Még a Nintendo hálózatának potenciális sebezhetőségét is megosztotta a közösségével.

A jogalap három év börtönbüntetést javasol, valamint 259 323 dollár (kb. 80 millió forint) kártérítés fizetését a Nintendónak és a férfi nyilvántartásába vételét a szexuális bűnelkövetők között. Hernandez tárgyalása április 21-én kerül megrendezésre, a Nintendo ezzel példát is statuál a további adatbányász számára.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×