League of Legends

Hivatalos: Seraphine is K/DA tag lesz, már készül a közös szám

Az elmúlt években a Riot Games nemcsak azt bizonyította, hogy tudnak a League of Legends-en kívül más játékokkal is foglalkozni, hanem azt is, hogy nem csak a játékokra tudnak támaszkodni. Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva minőségi zenéket is gyárt a kiadó, s mára már biztos vagyok benne, hogy olyan réteg is kialakult, akik a zenéiről ismerik a Riotot.

 

Két évvel ezelőtt, a 2018-as Worlds-ön robbantottak hatalmasat a K/DA csapattal. Nem csupán skinek érkeztek ebben a témában, hanem megszületett a Pop/Stars című szám, amit azóta már több száz millióan hallgattak meg, vagy töltöttek le. Természetesen felcsillant a Riot szeme, azóta már állandóan érkeznek a jobbnál jobb zenék és nem csak a világbajnokságra készülnek új dallamok.

 

Múlt héten egy dalszöveg videóval tért vissza két év után a K/DA csapat. A „The Baddest” azóta is folyamatosan gyűjti a megtekintéseket. Viszont ami érdekes, hogy idén több új K/DA szám is érkezik, az egyikben ráadásul a LoL egyik új hőse is közreműködik majd.

Ez persze valamilyen szinten az új hős, Seraphine megjelenését is keretbe foglalja. Nagy valószínűséggel az új K/DA szám (és album?), valamikor a világbajnokság döntője környékén fog megérkezni. Ez azt jelenti, hogy Seraphine-re is akörül kell majd számítani.

Kíváncsian várjuk, hogy mit süt ki ebből a Riot Games!

Cloud

Korábbi cikkek

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

7 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

8 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

10 óra telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

10 óra telt el azóta...

Tovább nehezítik a Counter-Strike 2 skin cseréket, rengeteget kell várni

2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…

10 óra telt el azóta...

Előbb érkezhet a PCIe 7.0, mint gondoltuk: ezért szólhat igazán nagyot

2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…

10 óra telt el azóta...