Esports

Flash ismét szünetelteti karrierjét – Már nem ő a Budapest Five edzője

Ha kizárólag a CS:GO világranglista helyezések alapján nézzük, a Budapest Five-ot tekinthetjük a valaha volt legjobb magyar csapatnak. A korábban Salamanderként induló, azóta Aaront fleavre cserélő ötös elsőként, és eddigi egyedüli magyar csapatként jutott a HLTV Top 50 csapata közé.

A sikerekben az egyéni teljesítmény mellett hatalmas szerepe volt a szervezet által biztosított nyugodt gyakorlási körülményeknek, az állandó fizetésnek és természetesen a csapat mögött álló edzőnek is. Kevés magyar csapat engedhetett meg eddig magának ilyen jó feltételeket, de a Salamander/Budapest Five megmutatta, hogy kifizetődőek ezek az extra ráfordítások.

A csapat azonban most újabb fordulóponthoz érkezett. Az eddigi sikerek egyik főszereplője egy időre visszavonul, flash már nem a Budapest Five edzője.

Ahogy flash búcsúposztjában fogalmaz, egyelőre nem tudja, mi lesz számára a következő lépés. Még az is lehet, hogy a 25 éves coach ismét játékosként tér majd vissza. A csapat persze megy tovább, következő meccsüket már edzőjük nélkül kell megoldani.

Sok sikert kívánunk flash-nek a továbbiakhoz, bármi is legyen az!

DV

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

3 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

4 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

4 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

4 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

4 óra telt el azóta...

Szex, idegen paraziták és Semmelweis doktor – Bődületes áprilisi film és sorozatkínálat a Netflixen

Bódi Dániel 2024.04.01. - Nem mintha eddig lehetett volna okunk a panaszra, de úgy tűnik…

7 óra telt el azóta...