Akik követik Pokimane munkásságát, azok biztosan emlékeznek még a streamer „fiúbarát drámájára”, amit történetesen egy Leafy névre hallgató youtuber indított el. A népszerű rantvideósnak állítólag bizonyítéka volt arra, hogy Pokimane-nek barátja van, persze ezeket a bizonyítékokat azóta sem láthattuk (milyen érdekes, ugye?).
A videóval viszont igazi lavinát indított el. Egyrészt Pokimane fanjai megrohamozták a komment szekciót, amit a youtuber olyan szinten kihasznált, hogy gyakorlatilag futószalagon gyártotta a Pokimane-ről szóló tartalmakat, mémelte a fanjait (főleg a tier 3 subokat),
viszont ez már immáron a múlté, ugyanis Leafy csatornáját a napokban törölte a YouTube.
A YouTube nem csupán a fő, hanem a mellékcsatornáját is törölte, azaz teljesen eltüntették a platformról a népszerű rantvideóst.
Az esetről nem lehet túl sokat tudni, de a tiltásnak nyilvánvalóan köze van a Pokimane videókhoz, hiszen a YouTube csak azok után csapott le, hogy Leafy rossz hírét keltette Pokimane-nek, illetve számtalan alkalommal kifigurázta őt és a nézőtáborát.
Az eset után Pokimane-t kezdték el bombázni levelekkel, sokak szerint ugyanis ő áll a tiltás hátterében, elvégre a rantvideós folyamatosan őt célozta az utóbbi hetekben, viszont a streamer állítása szerint semmit sem tud. Csak azért szólalt meg, mert a „hallgatás beleegyezés”, legalábbis sokak szerint, ezért jobbnak látta, ha tisztázza: nincs köze a kitiltáshoz.
2024.04.04. - Aki figyelemmel kísérte az elmúlt hetekben a magyar streamereket, láthatta, hogy igen komoly…
Az elmúlt években a videojátékok és az e-sportok népszerűsége robbanásszerű növekedésnek indult, ezzel együtt megnőtt…
Gábor János 2024.04.04. - Annak ellenére is belevág a Warner Bros. egy ötödik Mátrix film…
2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…
Gábor János 2024.04.04. - A japán rendőrség a jelentések szerint letartóztatott egy személyt, akit azzal…
Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…