Fortnite

A Föld populációjának már 4,6%-a Fortnite játékos

A Fortnite egyértelműen a világ egyik leghíresebb és legjátszottabb videojátéka. Az Epic Games valószínűleg nem sejtette, hogy ekkorát fog robbanni a játék, amikor 2017-ben bejelentették, hogy ingyenes Battle Royale-t dobnak ki a piacra. Akkoriban egyértelműen a PUBG uralta a kategóriát és senki sem hitte, hogy egy ilyen gyermeteg animációval megáldott játék letaszíthatja a trónról. Pár hónappal később, a Fortnite harmadik szezonjának küszöbén viszont már teljesen más volt a leányzó fekvése. Az összes nagyobb tartalomgyártó Fortnite-ozott, a világ pedig ráérzett az ízére.

Azóta már esport ágazata is lett a játéknak, sőt már avattunk világbajnokot Duo és Solo módban is. Nem csoda a közkedveltség, elvégre az összes létező platformon elérhető a játék. Bárki nekivághat a Fortnite-nak PlayStation 4-en, Xbox One-on, Nintendo Switch-en, de PC-n és okostelefonokon is. Ami pedig beborítja habbal a tortát, hogy a játékot platformtól függetlenül együtt élvezhetjük barátainkkal is. Teljesen mindegy, hogy telefonon játszik az egyik játékos, a másik még simán leülhet a PC-je elé és nyomhatják egy csapatban. Az Epic sikere motiválta a többi fejlesztőt is, idén ősszel például az Apex Legends kap majd cross-play funkciót.

Gond van viszont az okostelefonokkal. Az Epic Games összerúgta a port az Apple-lel és a Google-lel. Az összetűzés még mindig tart és erősen megingatta a mobilos verzió jövőjét. Ami viszont érdekes, hogy a hivatalos papírokból kiderült, hogy körülbelül hány regisztrált Fortnite játékost tartanak jelenleg nyilván a világon.

A meglévő adatok szerint több mint 350 millió regisztrált Fortnite játékos van jelenleg a Földön. Ez, ha kerekítjük a populációt 7,5 milliárd emberre, a teljes népesség körülbelül 4,5%-nak felel meg. Nem is rossz egy egyszerű lövöldéhez képest.

Az viszont meglepő, hogy összesen körülbelül hány játékos is él körülöttünk. A legújabb ismereteink alapján ez akár több mint 3 milliárd fő is lehet.

Cloud

Korábbi cikkek

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

3 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

5 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

6 óra telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

7 óra telt el azóta...

Tovább nehezítik a Counter-Strike 2 skin cseréket, rengeteget kell várni

2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…

7 óra telt el azóta...

Előbb érkezhet a PCIe 7.0, mint gondoltuk: ezért szólhat igazán nagyot

2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…

7 óra telt el azóta...