Az ØPUS UNITED műsort ad a Fortnite Party Royale-ban. Az előadók között különböző sportolók, művészek, valamint cégvezetők bukkannak majd fel a We The People x More Than a Vote keretein belül. A cél a változás magjának elültetése, a Black Lives Matter mozgalom lényegének megértetése az emberekkel.
Azokat a Fortnite felhasználókat, akik megjelennek a játékban július 28. és július 30. között, az Epic Games megajándékozza egy új Emote-tal. Eredetileg úgy szól a fáma, hogy a műsorba kell belenézzünk, de több forrásból is úgy hallottuk, hogy elég csupán ebben az intervallumban bejelentkezni a játékba. (Ha ez így mégsem lenne elég, ajánljuk, hogy pár percre lépjetek be a Party Royale-ba!) Vagyis nincs más teendőnk, mint az elkövetkező 48 órában bejelentkezni a Fortnite-ba, s már landol is a Verve nevű tánc a gyűjteményünkbe.
Amikor fél évvel ezelőtt Tim Sweeney azt állította, hogy egy éven belül a Fortnite több lesz, mint egy Battle Royale, s sokkal inkább egy közösségi hálóra fog hasonlítani, nem igazán értettük, hogy hogyan szeretné mindezt megvalósítani. Ám a Party Royale megjelenése teljesen átírta a szabályokat, azóta közös mozizás, előadások és koncertek is voltak már a játékban. Jó úton halad a játék, reméljük még sok ezekhez hasonló kezdeményezéssel találkozhatunk a jövőben.
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…
2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…
2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…
2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…
2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…
2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…