Olykor egészen döbbenetes eredményeket tudnak produkálni a játékosok. GorillA, a Sandbox támogatója például már 4000 assistnál jár karrierje során. Ezzel ő az első az LCK történetében, aki elérte ezt a számot.
A tegnapi nap folyamán a SeolHaeOne Prince ellen játszott a Sandbox. Ebbe a meccsbe GorillA 3978 assisttal érkezett. Az öt legerősebb karaktere a következő:
A számok ellenére GorillA egyiket sem választotta ki az első meccsen az öt legjobb hőse közül. Helyette Nautilus-t pickelt, majd Blitzcranket és Tahm Kench-et. A három meccsen összesen 32 assistot gyűjtött össze, amivel át is lépte a bűvös 4000-es határt.
GorillA 2013-ban kezdte a karrierjét. 2018-ig két csapatot erősített Koreában, ekkor azonban az aktuális csapata szétesett. Ekkor úgy gondolta, hogy itt az ideje kipróbálnia magát Európában, ez azonban nem sikerült túl jól.
A Misfits csapatához igazolt, ahol 2 splitet húzott le. A csapat GorillA támogatásával a nyolcadik és kilencedik helyet tudta behúzni, ezzel pedig nyilván egyik fél sem volt elégedett.
Nem volt más hátra, az út egyenesen vissza vezetett az LCK-ba, ahol a játékos új erőre kapott és régi fényében kezdett tündökölni. Bár a csapatnak még vannak gondjai és az elmúlt időszak sem volt a legeredményesebb, YamatoCannon érkezésével sokkal jobbra fordultak a dolgok.
Ti követitek az LCK eseményeit?
2024.04.08. –A Warzone és Modern Warfare III harmadik közös szezonja április harmadikán vette kezdetét. A…
2024.04.08. – Januárban az Nvidia gyakorlatilag egy atombombát dobott le a videokártya-piacra. December közepe és…
2024.04.08. – A Counter-Strike 2 véglegesnek ítélt változata 2023 szeptemberének végén jelent meg. A Valve utólag beismerte,…
Bódi Dániel 2024.04.08. - Nem csinált belőle túlságosan nagy felhajtást a Bandai, sőt, igazából nemhogy…
2024.04.08. – A Windows 11 első, hivatalos verziója 2021 októberében jelent meg. Sokáig a Microsoft is úgy…
2024.04.08. – A Warzone és Modern Warfare III 2023 legvégén olvadt egymásba. A Call of Duty fejlesztői…