Tech/Tudomány

Újabb középkategóriás nagyágyú: Jön a Google Pixel 4a

A Google Pixel 3A közkedvelt készülék volt a hozzáértők körében, ugyanis a Google bemutatta, hogy a tepsitelefonokon is túl van élet, ráadásul egy kellemes hardverrel támogatták meg az elődöt, amiből úgy tűnik hamarosan érkezik a következő generáció. A Google oldalán ugyanis feltűnt a Google Pixel 4A, valószínűleg egy puszta véletlennek köszönhetően.

Az eddig még be nem jelentett telefon a Nest Wifi adatlapján tűnt fel és ennek köszönhetően megpillanthattuk az első hivatalos renderképeket is az új készülékről. A telefon előlapján egy – a Samsung telefonoknál jól ismert – kivágást találunk, ahol a szelfikamera foglal helyet. Hátul viszont a ma napság divatos 3-4-5 kamera helyet csupán egy modult találunk az ujjlenyomatérzékelő mellett.

Érdekesség, hogy a kijelzőn egy dátum szerepel, mégpedig a május 12. Sokak szerint ekkor mutatta volna be hivatalosan a Google az új Pixelt, a show viszont elmaradt a koronavírus következtében. Jó hír, hogy a szóbeszédek szerint heteken belül megérkezik hivatalosan is az új készülék.

Ezt láttad már?

DV

Korábbi cikkek

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

9 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

10 óra telt el azóta...

Úgy tűnik, hogy a 2024-es Call of Duty még a loadoutokon is alakít

2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…

11 óra telt el azóta...

Érkeznek az új AMD CPU-k, a régi alaplapok tulajdonosai is örülhetnek

2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…

11 óra telt el azóta...

Kevés FPS-ed van Counter-Strike 2-ben? – Nem nálad van a baj

2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…

12 óra telt el azóta...

Több szinten is megújulhat az iPhone 16: így néznek majd ki a telefonok

2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…

12 óra telt el azóta...