A Pro Evolution Soccer egy időben elképesztően népszerű volt a sportjátékok körében, különösen Japánban, ahol még mindig szívesen ülnek le elé. Idén azonban igen különös döntést hozott a Konami a játéksorozattal kapcsolatban, melyet 2001 óta minden évben kiadnak.
Azt állítják, hogy nincs idejük új játékot fejleszteni, így inkább a korábbit frissítik.
Ez azt jelenti, hogy nem készül PES 2021, mivel a következő generációs rendszerre való átálláshoz rengeteg munka szükséges. Ez persze nem akadályozza meg őket abban, hogy pénzt kérjenek a felhasználóktól.
„A következő generáció rendszerre való átállás miatt az erőforrásokat máshová kell koncentrálnunk. Ezért úgy döntöttünk, hogy az idei PES-t egyfajta szezonfrissítés formájában biztosítjuk a játékosoknak” – olvasható a Konami közleményében.
Ez akár azt is jelenthetné mindenki számára, hogy a frissítés ingyenes lesz a hűséges playerek számára, ám gyorsan kiderült, hogy nem ez a helyzet. A frissítés ugyan rengeteg bónuszt tartalmaz majd, de nem lesz ingyenes. Ahogy írják „megfizethető évfordulós áron” lesz elérhető.
A magyarázat igen érdekes annak fényében, hogy bár valóban sok munkát jelenhet a fejlesztők számára az új generációkra való átállás, a Sony és a Microsoft konzoltervei már több mint egy éve ismertek. Az egész egyfajta kifogásnak hangzik, így egyes rajongók feltételezik, hogy valami más ok húzódik meg a háttérben.
A hűséges játékosok, akik évről évre megveszik a sportjátékokat, hajlandók kifizetni az árát, ám cserébe friss grafikai és játékélményt kapnak. Ezzel szemben a Konami gyakorlatilag egy frissítésért kér pénzt. Kíváncsiak leszünk, hogy mennyit.
Nagyon várjuk, hogy a franchise rajongói hogyan fogadják majd az ajánlatot, és hajlandóak lesznek-e pénzért megvenni a frissítést. A piacon hamarosan rengeteg kiváló minőségű játék jelenik meg, a kiadók pedig mindent megtesznek, hogy kiszolgálják majd az új konzolgeneráció tulajdonosait.
Reméljük, hogy a Konami is hamarosan felnő a feladathoz.
2024.04.01. - Nagyon régóta megy a vita az FPS játékok körül, hogy kontrollerrel vagy billentyűzettel…
2024.04.01. - Hogy egy kicsit kontextusba helyezzük a dolgokat, a Discord 2025-ös indulása óta azt…
Gábor János 2024.04.01. - Poénnak gondolták a felhasználók azt, hogy a Google e-mail szolgáltatást indít,…
Gábor János 2024.04.01. - Azzal a könnyed felütéssel népszerűsíti új, összehasonlító aloldalát az Apple, hogy…
2024.04.01. - A Warzone és Modern Warfare III soron következő szezonjától már csak néhány nap…
2024.04.01. - Manapság a PC-s felhasználókat két nagy csoportra oszthatjuk fel. Az egyik tábor a…