Hatalmas helyzeti előnyt adott a Sony a Microsoft-nak azzal, hogy hónapokkal később mutatta be az új konzolját. Miközben az új Xbox-ot már darabjaira is szedhették az amerikai youtuberek, addig a Sony csak csendben készülődött.
A külseje leginkább egy jövőből érkezett űrhajót vagy felhőkarcolót idéz. Utóbbi hasonlat nem véletlen, a képek és médiaanyagok alapján az is simán elképzelhető, hogy a PlayStation 5 magasabb lesz az Xbox Series X-nél is. További érdekesség, hogy egyszer sem láttuk a gépet fektetve, elképzelhető, hogy csak állított használat lehetséges ebben a generációban. Erre erősít rá az állvány, ami szintén minden felvételen szerepel.
A gépen, a Sony-tól szokatlan módon, a fehér a domináns szín, a „belseje” öltözött csak feketébe. Az egészet egy markáns kék fénycsík dobja fel, mely tökéletesen passzol a kontrolleren látott stílushoz.
A gépből két típus lesz elérhető: egy Blu-ray lemez olvasására képes és egy kizárólag digitális verzió. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy lesz-e a két gép között további különbség, egyelőre csak az olvasó hiánya egyértelmű. Ha másban nem térnek majd el, kb. 100 euróval várhatjuk olcsóbbra a keskenyebb gépet.
Nektek tetszik a PlayStation 5? Ki nyerte idén a design versenyt? Szerintünk a Sony rendesen odapakolt.
Gábor János 2024.04.02. - A magunk részéről nem éreztük fontosnak, hogy április 1-jén kamu hírekkel…
2024.04.02. - Doom, Half-Life, Quake. A 90-es évek mozgalmas évtized volt az FPS játékok tekintetében,…
2024.04.02. –A legtöbb PC felhasználó örömszerzés céljából állítja össze az éppen aktuális számítógépet. Az emberekben azonban…
2024.04.02. - Mind tudjuk, hogy mennyire fontos az egészséges étkezés. Fontos, hogy minden, az egészséges…
2024.04.02. - Miközben minden Xbox Game Pass előfizető nagyon várja már az érkező játékok bejelentését,…
Gábor János 2024.04.02. - Te is rendszeresen úgy jársz, hogy várod a nap végét, amikor…