Tech/Tudomány

Akár 90%-ot verhet az RTX 2080 Ti-ra a vadiúj RTX 3090? – Elszabadult a pletykavonat

Múlthéten napvilágot látott az állítólagos RTX 3080, ami nyilvánvalóan nem a legerősebb kártya lesz a palettán. Ezek után pedig alaposan elszabadultak az indulatok, több szivárgás is érkezett, amelyek közül a szakértők szerint a legrealisztikusabb az RTX 3090 ötlete. Őszintén szólva csak elsőre tűnik furcsának a 90-es végződés. Ha belegondolunk, hogy pár éve még nem volt sem Core i9, sem pedig Ryzen 9, akkor nem olyan elképzelhetetlen, hogy az Nvidia is akar valami újat hozni a nevezéktanába.

Legutóbb valószínűleg egy tesztelői példány (engineering sample) látott napvilágot, szóval az RTX 3080 végleges verziója egyáltalán nem biztos, hogy úgy fog kinézni, mint a kiszivárgott képen. Persze csak, ha a kép valóban az RTX 3080-at ábrázolta. Az Nvidia pletykákkal foglalkozó youtuber szerint nem véletlen, hogy a kártya teljes felületét hűtőbordák borítják, szerinte ugyanis az RTX 3080 hűtését egyelőre csak így tudták kivitelezni. A pletykák szerint ugyanis az RTX 3090 vagy RTX 3080 Ti (de ez majd úgyis utólag fog kiderülni), már korábban is 230 wattot fogyasztott, így az RTX 3080 fogyasztása sem maradhat el ettől jelentősen.

Ez még nem minden, ugyanis a pletykák szerint a korábbi 2,5 GHz-es órajeleket is sikerült feljebb tornázni. Ennek hatására az új tesztelői példányok már 10-15%-kal magasabb teljesítményre képesek.

Azaz a TU102-es GPU-val szerelt csúcs RTX-ek akár 60-90%-ot verhetnek az RTX 2080 Ti-ra.

Mindezt persze immáron 7 nanométeren.

 

Természetesen ezúttal is érdemes mindezt fenntartásokkal kezelni, hiszen csak akkor tudjuk majd a végeredményt, amikor az Nvidia hivatalosan is bemutatja majd az új RTX generációt. Addig marad a várakozás.

Szerintetek tényleg 60-90%-kal erősebb lehet az új csúcskártya az RTX 2080 Ti-hoz képest?

Forrás: Tweaktown

 

DV

Korábbi cikkek

Jön a Mátrix 5. része, és ez nem biztos, hogy rossz hír

Gábor János 2024.04.04. - Annak ellenére is belevág a Warner Bros. egy ötödik Mátrix film…

41 perc telt el azóta...

Feltörték a PS Portalt, hogy fussanak a PSP játékok, de sosem fogjuk látni

2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…

2 óra telt el azóta...

Botrány: halálos fenyegetések miatt fújták le a Nintendo bemutatóit

Gábor János 2024.04.04. - A japán rendőrség a jelentések szerint letartóztatott egy személyt, akit azzal…

2 óra telt el azóta...

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

13 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

15 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

16 óra telt el azóta...