Tech/Tudomány

Nem igazán fogynak a mobilok errefelé – A Huawei bukott Európában

Az elmúlt hónapok úgy tűnik, nem igazán kedveztek egyes mobilgyártók számára Európában. Persze volt olyan is, aki kissé elhúzott az elmúlt időszakban. Erről nemrég a Counterpoint elemzőcég adott ki egy elemzést, melyből kiderült, hogy a 2020 első negyedévében 7 százalékkal esett vissza a európai mobilpiac az előző év azonos időszakához képest. 2019 utolsó negyedévét tekintve ez a szám viszont már 23 százalék. A visszaesés egyébként Európa egyes területein is más: nyugaton 9 százalék, keleten pedig 5 százalék.

Kép forrása: Counterpoint

Azt gondolom, az idei járványhelyzetet ismerve senki nem lepődik meg azon, hogy Olaszországban esett vissza leginkább a mobilértékesítés. Az országban 21 százalékos a visszaesés. A vírus hatása nem volt ilyen hatással Oroszországra, ott csupán 1 százalékról beszél az elemző cég.

Mobilgyártók

Kép forrása: Counterpoint

Érdekes, hogy Európában a készülékek terén a Samsung van az élen, az Apple termékei pedig erősödtek. Talán a járvány miatt is, illetve nagyobb részt inkább az amerikai szankcióknak köszönhetően a Huawei a legnagyobb vesztese az elmúlt időszaknak. Tavaly még az európai eladások 23 százalékát tudta hozni, idén már csak 16 százalékot ért el.

A Counterpoint adatai szerint volt olyan cég is, aki javuló tendenciát mutat a térségben. A Xiaomi 7 százalékkal erősödött, így már 11 százalékos részesedéssel rendelkezik az eladásokból.

Te vettél az elmúlt időszakban mobilt?

DV

Korábbi cikkek

CoD-osok figyelem: Egy játékos megalkotta az ultimate FPS kontrollert

2024.04.01. - Nagyon régóta megy a vita az FPS játékok körül, hogy kontrollerrel vagy billentyűzettel…

2 óra telt el azóta...

Figyelem: Jönnek a REKLÁMOK a Discordra, már napokon belül

2024.04.01. - Hogy egy kicsit kontextusba helyezzük a dolgokat, a Discord 2025-ös indulása óta azt…

3 óra telt el azóta...

Boldog szülinapot, Gmail! Sokan poénnak hitték, ma a legnagyobb óriás

Gábor János 2024.04.01. - Poénnak gondolták a felhasználók azt, hogy a Google e-mail szolgáltatást indít,…

3 óra telt el azóta...

Apple: ennyivel rosszabb a régi iPhone-od, mint az új

Gábor János 2024.04.01. - Azzal a könnyed felütéssel népszerűsíti új, összehasonlító aloldalát az Apple, hogy…

4 óra telt el azóta...

Igazán ütős Field Uprade-et hoz el Rebirth a Warzone új szezonjában

2024.04.01. - A Warzone és Modern Warfare III soron következő szezonjától már csak néhány nap…

5 óra telt el azóta...

Ennek a processzorhűtőnek még a monitorodnál is jobb képernyője van

2024.04.01. - Manapság a PC-s felhasználókat két nagy csoportra oszthatjuk fel. Az egyik tábor a…

6 óra telt el azóta...