Már több mint két hete bekerültek a botok a PUBG konzolos szervereire, a játékosok pedig azóta egy rendes meccset nem tudnak lejátszani. A frissítés élesítése óta nem volt olyan kör, ahol ne lett volna minimum 10 bot, de sokkal több az általános, sőt az sem idegen, hogy akár 80 NPC van egyszerre a pályán.
Sajnos ezek a számok és tények egy kicsit sem vágnak egybe azzal, amit a fejlesztők korábban ígértek a botok érkeztével kapcsolatban.
Egyértelmű csúsztatás. Ezen a ponton már az sem szolgálna meglepetéssel, ha kiderülne, hogy semmilyen kapcsolat nincs a körben játszó játékosok skillje és a botok mennyisége között. A fejlesztők azt ígérték, hogy a botok nem fogják ellepni a játékot, inkább segítség lesz a fejlődésben. Semmit sem sikerült betartani.
Ez sem igaz. A botok olyannyira hasznavehetetlenek, hogy egy olyan ember is elbánna velük, aki soha, vagy csak nagyon keveset játszott videojátékokkal. Ahelyett, hogy megpróbálna emberien viselkedni, egyenesen fut a következő kör irányába, nem támad csoportban és semmilyen kiszámíthatatlan cselekedete nincs az AI-nak.
Aki tényleg fejlődni szeretne, vagy akár csak ismerkedik a játékkal, a TDM vagy a gyakorló sziget sokkal jobb lehetőség erre.
A közösség teljesen elszállt, hatalmas a felháborodás a botok körül. A PUBG Corp. állítólag már készíti a következő generációs botot, amit csak Ultronnak hívnak házon belül, ez viszont sajnos a másik véglet. Annyira erősre sikeredett, hogy most próbálják letörni a szarvait.
Nektek milyen tapasztalataitok vannak a botokkal kapcsolatban?
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…
2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…
2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…
2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…
2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…
2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…