Gaming

Billy Mitchell bíróságra megy – Nem hagyja, hogy bemocskolják a nevét

Azok, akik szeretik a régi típusú arcade játékokat, biztosan hallottak már Billy Mitchell nevéről. Olyan játékokban rekordtartó, mint a Pac-Man vagy például a BurgerTime. Két éve azonban a Twin Galaxies levette az egyik toplistájáról a legendás gamert. Állításuk szerint nem egy eredeti arcade Donkey Kong gépen állította be a rekordját, hanem egy emulátoron.

A cím megvonásával a Guiness Rekordok könyvéből is kikerült, hiszen forrásként a Twin Galaxies rangsorait alkalmazzák. Mivel ott megvonták tőle az eredményt, ezért a rekordot is törölni kellett. Ez már nagyon nem tetszett Billy Mitchellnek, és mivel nem engedték, hogy bizonyítékot mutasson fel ártatlanságára, pert indított a Twin Galaxies ellen, mert szerinte bemocskolták a nevét.

Az Ars Technica szerint a pert már 2019 áprilisában elindította a legendás gamer, de csak most februárban kapta meg a rekordokat fenntartó cég. A meghallgatást júliusra időzítették, így a két fél ekkor áll szemben egymással a bíróság előtt. Elsőre furának tűnhet, de ez az esemény komolyan befolyásolhatja az arcade játékok közösséget.

A Twin Galaxies mindenesetre választékosan fogalmazta meg, hogy miért is törölték Billy Mitchell rekordját és vonták meg a jövőbeni eredmények beküldésétől. Ennek ellenére a „Kong Királya” úgy gondolja, hogy őt csalónak titulálták. Ha a bíróság úgy dönt, hogy tényleg személyiségi jogai sérültek a férfinak, akkor a Twin Galaxies nehéz időszaknak néz majd elébe.

Mind a két oldalon vannak jogos érvek, szóval a háborúnak még nincs vége.

Szerinted jogosan vették el Billy rekordját?

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

13 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

13 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

14 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

14 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

14 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

15 óra telt el azóta...