Gaming

Így jár, aki tiltott részre merészkedik a WoW: Shadowlands alfájában

Miközben a World of Warcraft: Shadowlands kiegészítőjének hivatalos megjelenése előtt járunk, addig néhány játékos az alfa tesztekben már részt vehet. Itt a lehetőségek természetesen korlátozottak, hiszen csak Revendreth járható be, mely az öt új birodalom egyike. Persze voltak olyan játékosok, akik túl kíváncsiak voltak, és találtak megoldást arra, hogy olyan területre menjenek, ahová nem lett volna szabad.

Így tett egy Twitch streamer Asmongold is, aki csapatot verbuvált, majd a Shadowlands még nem publikus területének felfedezésére indult. Miután a csapat a Shadowlands egy üres területére ért, ami már nyilvánvalóan nem játékosoknak való vidék, azt remélték, hogy megismerhetik a még be nem jelentett tartalmakat.

Váratlanul azonban a csapat tagjai mind holtan estek össze, Asmongold pedig azt gyanította, hogy egy Game Master ölte meg őket. Gyanúja nem sokkal később beigazolódott, amikor a (GM) Zorbix meg is jelent és annyit mondott: GG. Majd eltűnt.

Nem ez az első alkalom persze, hogy a fejlesztők így akadályozzák meg játékosok bizonyos műveleteit. Természetes, hogy a Blizzard szeretné titokban tartani, hogy mit is tartogatnak a játékosok számára a kiegészítőben. Az viszont biztos, hogy egyedi módszerük van erre, ami egyébként egyszerűen szólva: jópofa.

Úgy tűnik, hogy a WoW fejlesztői folyamatosan figyelemmel kísérik a játékosok tevékenységét, és lecsapnak, ha kell.

A World of Warcraft: Shadowlands a tervek szerint valamikor 2020-ban jelenik meg.

DV

Korábbi cikkek

Áprilisban 7 játékkal bővül az Xbox Game Pass, lesz mivel játszani

Gábor János 2024.04.03. - A Microsoft megerősítette, hogy április első felében hét további játék érkezik…

2 perc telt el azóta...

Ennyibe kerül majd a Windows 10 támogatása, ha nem mondasz le róla

2024.04.03. - Tudom, hogy annak ellenére, hogy már nagyon sokan használják a Windows 11-et, vannak…

60 perc telt el azóta...

Végre: ekkor mutatja be a Bungie az elhalasztott Destiny 2 bővítményt

Gábor János 2024.04.03. - A Bungie jövő héten tervezi bemutatni a korábban elhalasztott Destiny 2…

2 óra telt el azóta...

Ezzel a Warzone fegyverrel darálj a Season 2 utolsó óráiban

2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…

15 óra telt el azóta...

A 240 Hz sem álom többé, bomba áron adják ezt a gamer monitort

2024.04.02. – Az elmúlt időszakban aranykorukat élik a gamer monitorok. A legutóbbi elemzések, kutatások kimutatták, hogy…

15 óra telt el azóta...

Tudományosan bizonyították, hogy van, aki több FPS-t lát, mint az átlag

2024.04.02. – Hosszú évekig a 60 Hz-es LCD monitorok uralták a piacot. Ez azt jelenti,…

16 óra telt el azóta...