Akik eleget játszanak az Apex Legends-el, bizonyára észrevették, hogy a fegyverek kezelése kissé megváltozott. Ez részben annak tudható be, hogy bizony frissült a recoil pattern, vagyis az annak a mintája, amit az egymás után sorozatban leadott lövések rajzolnak ki.
Való igaz, hogy az Apex Legends-ben nagyon fontosak a karakterek és azok képességei is, azonban legalább ilyen fontos az, hogy hogyan tudunk lőni a fegyverekkel. A recoil pattern változása pedig rávilágít arra, hogy milyen mintát mutat lövés közben a visszarúgás. Ennek ismeretében pedig az is kiderül, miért olyan népszerű az utóbbi időben a Havoc.
Természetesen minden fegyver saját visszarúgás-mintával rendelkezik, melyek ismeretében meg lehet tanulni kezelni a fegyvert.
Egy Reddit felhasználó, iedise nemrég volt olyan kedves és készített egy képet az Apex fegyvereinek mintáiról.
Mint látható a Spitfire elég őrült mintával rendelkezik, elég nehéz tehát vele lőni. Ezzel szemben ott van a Havoc, ami igen egyenes mintát mutat, nem lehet véletlen tehát az, hogy egyre több az olyan játékos, aki jól lő vele.
A lövöldözős játékokban sok minden megnehezíti a játékosok dolgát, amikor pontosan szeretnének lőni. Ám az ilyen típusú ismeretek hozzásegítenek ahhoz, hogy tökéletesítsük képességeinket a meccsek során.
2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…
2024.04.02. – Az elmúlt időszakban aranykorukat élik a gamer monitorok. A legutóbbi elemzések, kutatások kimutatták, hogy…
2024.04.02. – Hosszú évekig a 60 Hz-es LCD monitorok uralták a piacot. Ez azt jelenti,…
2024.04.02. – Az Intel processzorokban hosszú évek óta találkozhatunk grafikus magokkal, ám ezek kifejezetten gyenge egységek…
2024.04.02. – A Call of Duty: Warzone és Modern Warfare II fejlesztői még a 2023-as…
2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…