Az EA zsákbamacskája, a FUT Birthday Party bag múlt hét vasárnap megtette hatását. A játékosok mind szerencsét akartak próbálni, és ahogy a kommentek alapján láttam, a legtöbbetek a követelmény ár-értékét nem ütöttétek meg.
Most itt a lehetőség újra szerencsét próbálni!
Ahogy múlt hét vasárnap, úgy most is előbb kikerült az SBC forrás kódja. A kis leak máris megtette hatását a marketre, és Godin ára egy nap alatt 10 ezer zsetont emelkedett.
A market tehát máris beindult, és az emberek elkezdték beszerezni a követelményhez szükséges játékosokat. Ha most kezdenél el, raktározni, már egy picit lekéstél, de még egy pár ezer zsetont ki fogsz tudni sajtolni az SBC-ből. A Party Bag, valószínűleg hasonló metodikával fog működni, mint elődje, csak itt most a 2-es csapatból lehet majd játékost szerezni. Az elsőnek nagyon nagy sikere volt, és a játékosok hamar rárepültek a milliós játékosokra.
A legtöbben viszont olyat kaptak, akit beépíteni se tudtak. Az untrade sbc-k mindenképpen coin flip alapon működnek, így óvatosan az elkészítésükkel. A legjobb megoldás, ha neked is rengeteg untrade játékosod halmozódott fel, mert akkor legrosszabb esetben is upgradelni tudod őket egy speciális lapra.
Mindenesetre ne pánikolajtok, mert azzal tudjátok a legtöbb zsetont veszíteni!
Ti elkészítitek az SBC-t?
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…
2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…
2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…
2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…
2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…
Bódi Dániel 2024.04.01. - Nem mintha eddig lehetett volna okunk a panaszra, de úgy tűnik…