A koronavírus-járvány elleni harcból a Facebook is megpróbálja kivenni a maga szerepét, épp ezért egy új funkciót hoznak be hamarosan a platformra. Mark Zuckerberg jelentette be, hogy egy folyamatosan frissülő térkép érkezik, ami a hírfolyam felett, azaz a képernyő legtetején fog elhelyezkedni, így remélhetőleg mindenkinek ki fogja szúrni a szemét (persze nem szó szerint) az új funkció.
A térképen megtalálható lesz, hogy hogy állnak az egyes régiók a koronavírus elleni harcban, emellett olyan statisztikák is helyt kapnak, mint a fertőzöttek és gyógyultak aránya. A kutatás a pittsburghi Carnegie Mellon Egyetemmel együtt zajlik, de a Facebook csak a számokat osztja meg velük, konkrét (az egyes felhasználóra vonatkozó) adatokat nem.
Az új funkciót először az amerikai felhasználók kapják meg először, ezt követően fog megérkezni majd hozzánk is, feltehetőleg pár héten belül.
Bódi Dániel 2024.04.08. - Készült már egy pár lovecrafti horror-akció-kalandjáték, de valamiért egyik sem sikerült…
2024.04.08. –A Warzone és Modern Warfare III harmadik közös szezonja április harmadikán vette kezdetét. A…
2024.04.08. – Januárban az Nvidia gyakorlatilag egy atombombát dobott le a videokártya-piacra. December közepe és…
2024.04.08. – A Counter-Strike 2 véglegesnek ítélt változata 2023 szeptemberének végén jelent meg. A Valve utólag beismerte,…
Bódi Dániel 2024.04.08. - Nem csinált belőle túlságosan nagy felhajtást a Bandai, sőt, igazából nemhogy…
2024.04.08. – A Windows 11 első, hivatalos verziója 2021 októberében jelent meg. Sokáig a Microsoft is úgy…