Gaming

A héten indul a World of Warcraft: Shadowlands zárt alfateszt

A World of Warcraft új kiegészítőjét még a BlizzCon-on jelentették be, ám azóta nem sok részletet lehetett hallani róla. Ez most megváltozik, hiszen a zárt alfateszt a hírek szerint a héten indul, valószínűleg még szombat előtt. A játék rendezője, Ion Hazzikostas azt is megosztotta, mire is számíthatnak a játékosok.

„Erre a tesztre elsősorban azok kapnak meghívót, akik hosszú ideje rendelkeznek aktív WoW regisztrációval. Részt vesznek benne a Blizzard közeli barátai és családtagjai, valami tartalomgyártók és újságírók. Ez a kezdeti hullám csupán a tesztelők egy része, a következő hónapokban egyre szélesebb körben lehet majd kipróbálni” – írta Hazzikostas a Blizzard blogbejegyzésében.

Természetesen fel is lehet iratkozni az alfa és béta időszakokra a hivatalos webhelyen, de leginkább olyanok kapnak meghívót, akik nagy tapasztalattal rendelkező, aktív játékosok. Hazzikostas megjegyzi, hogy most a PvP és raid tesztelésen van a hangsúly.

Kép forrása: Wikipedia

A meghívottak tehát a héten megkapják a hozzáférést, beléphetnek az új Bastion zónába, a Necrotic Wake dungeon mellett. A The Revendreth zóna később indul, ahogy a Torghast dungeon is.

Az alfa időszak alatt láthatóvá válik a class-ok balanszolásának eredménye, ami tetten érhető a spellbooks és talent változásokban is. A küldetésfelület szintén átalakul, hogy egyértelműbben meg lehessen különböztetni a fő-és mellékküldetéseket, valamint nyilvánvalóbbak legyenek a markerek. A PvP rendszer szintén megváltozik.

Az új kiegészítő rengeteg funkcióval egészíti majd a ki a World of Warcraft MMORPG hatalmas világát. Minden bizonnyal a közeljövőben egyre több hírt kapunk a részletekről, ha máshogyan nem, az adatbányászoktól biztosan.

Te várod már a Shadowlands kiegészítő megjelenését?

DV

Korábbi cikkek

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

8 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

10 óra telt el azóta...

Úgy tűnik, hogy a 2024-es Call of Duty még a loadoutokon is alakít

2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…

11 óra telt el azóta...

Érkeznek az új AMD CPU-k, a régi alaplapok tulajdonosai is örülhetnek

2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…

11 óra telt el azóta...

Kevés FPS-ed van Counter-Strike 2-ben? – Nem nálad van a baj

2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…

11 óra telt el azóta...

Több szinten is megújulhat az iPhone 16: így néznek majd ki a telefonok

2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…

11 óra telt el azóta...