Igazán meglepő történettel állt elő a G Data két szakértője, akik az eBay-en találtak rá a Roda Rocky II nevezetű katonai laptopra, ami a 2000-es évek elején még egy fél vagyont ért. Azóta eltelt jó pár év és manapság már megmosolyogtató a 600 MHz-es Pentium III-as processzorral és 128 MB memóriával szerelt gép, de még így is 30 ezer forintért talált gazdára, ami nem mellesleg az újkori árának töredéke.
A történet viszont akkor kezdett beindulni igazán, amikor a szakértők megtalálták a laptop alján lévő matricát, amiből világosan kiderült, hogy a német hadsereg tulajdonában volt korábban az eszköz. Ezt követően lemásolták a gép HDD-jét, majd hamar kiderült, hogy az adatokat semmiféle jelszó nem védi, így probléma nélkül jelentkezhettek be a Windows 2000-es rendszerbe a G Data szakemberei.
A telepített Outlook program nem rejtett mentett üzeneteket, viszont találtak egy MODIS nevű programot, ami már jelszót kért, viszont megjegyezte az előző felhasználó felhasználónevét, ami ne adj Isten épp a „guest” volt. Ezt követően próbaképp beírták jelszónak is ugyanezt és már meg is nyílt az Ozelot nevű föld-levegő rakétarendszer felhasználói kézikönyve, amit szabadon forgathattak a laptop újdonsült tulajdonosai.
A történettel arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy igenis fontos dolog az adatvédelem, főleg a hasonló speciális helyzetekben. Egy egyszerű merevlemez törlő alkalmazással megelőzhették volna az esetet.
A borítókép csupán illusztráció.
Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…
2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…
2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…
2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…
2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…
2024.04.04. – A Call of Duty Modern Warfare III és Warzone harmadik szezonja április harmadikán…