A PUBG játékosbázisa egyre csak zuhan. Szeretnénk a konkurensekre fogni, főleg az olyan nemrég megjelentekre, mint a Call of Duty: Warzone, de valahogy ez mégsem megy. A helyzet ugyanis nem ilyen egyszerű, hiszen az évek során folyamatosan csökkent a játékosbázis. Míg egy éve azt hittük el is érkeztünk a „keménymagig”, viszont azóta közel a fél tábor otthagyta a PUBG-t.
Márciusban újabb 29 ezer fővel csökkent a játékosbázis, az egyidejű játékosok száma pedig 44 ezerrel volt kevesebb a hónapban.
Az április elsejei Fantasy Royale visszahozott pár játékost, de itt már csak ezer főről beszélünk, amíg régebben egy nagyobb esemény hatására százezreket csaltak vissza a fejlesztők. A hype lecsengett, az ígéretek megmaradtak, csak időközben folyamatos problémákkal nézett szembe a játék. Erre remek példa, hogy a 4 maggal rendelkező játékosok a mai napig mikrolagot tapasztalnak, pedig megjelenéskor nem volt ilyenre panasz.
Olyan az egész PUBG, mintha egy ideje mesterségesen tartanák életben, épp ezért túl sokat már nem akarnak bele invesztálni.
Egyébként az erősre sikerült áprilisi tréfa szerintem nyomokban igazságot is tartalmazhat, legalábbis én nehezen tudom elképzelni, hogy egy ilyen sikerű játék után nem állítottak rá egy tapasztalt fejlesztőgárdát a projektre. Elvégre a PUBG-ből túl sok pénzt már nem tudnak kihúzni, viszont egy újonnan megjelent PUBG 2-ért sokan adnának ki ismét 30-40 eurót, főleg ha abban beváltják az összes eddigi ígéreteiket.
2024.04.03. - Tudom, hogy annak ellenére, hogy már nagyon sokan használják a Windows 11-et, vannak…
Gábor János 2024.04.03. - A Bungie jövő héten tervezi bemutatni a korábban elhalasztott Destiny 2…
2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…
2024.04.02. – Az elmúlt időszakban aranykorukat élik a gamer monitorok. A legutóbbi elemzések, kutatások kimutatták, hogy…
2024.04.02. – Hosszú évekig a 60 Hz-es LCD monitorok uralták a piacot. Ez azt jelenti,…
2024.04.02. – Az Intel processzorokban hosszú évek óta találkozhatunk grafikus magokkal, ám ezek kifejezetten gyenge egységek…