CS2

„Túl mélyek már a csapat problémái” – Lemondott zews, a MIBR edzője

Tény és való, hogy szebb napokat is megélt már a FalleN-ék brazil kirakatcsapata. A kétszeres Major győztesekből álló MIBR egy ideje már önmagát sem találja, nem csak a jó eredményeket. A FalleN-kNgV-fer-TACO-meyern felállású ötös jelenleg csak a 25. a világranglistán. Olyan csapatok előzik meg, mint a MAD Lions, a forZe és a GODSENT.

Coldzera távozása óta lássuk be, valóban csak szenved a csapat.

A helyzet mostanra odáig romlott, hogy a sikerkovácsnak is beillő edzps, zews is felállt a kispadról. A csapat neki köszönhette mindkét korábbi Major győzelmét, illetve utánuk a Liquiddel is csodát tett, a világ egyik legjobbját faragta belőlük is. Most azonban ismét búcsúzik a braziloktól.

 

„Természetesen nekem is van részem a bukásban, elismerem. Nem sikerült időben meglépnem a szükséges dolgokat. A problémák ezért mostanra már túl mélyek a csapat körül. Itt már az egész rendszerbe, gondolkodásba és akár a vezetőségbe is bele kellene nyúlni.”

Ezek után nagyon kíváncsiak leszünk, milyen eredmények érkeznek majd a MIBR csapatától. Zews ugyanis egyértelműen nagy koponya, bármely csapat örülne, ha soraiban tudná. Kivéve úgy tűnik, a brazilok.

Sok sikert zews-nak és a csapatnak is a továbbiakban, reméljük hallunk még felőlük szép sikerek kapcsán.

DV

Korábbi cikkek

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

2 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

4 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

5 óra telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

6 óra telt el azóta...

Tovább nehezítik a Counter-Strike 2 skin cseréket, rengeteget kell várni

2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…

6 óra telt el azóta...

Előbb érkezhet a PCIe 7.0, mint gondoltuk: ezért szólhat igazán nagyot

2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…

6 óra telt el azóta...