CS2

ZywOo nem érzi jól magát a Vitality-ben, legalábbis Anyu szerint


Az esport versenyek leállása és a kevés hivatalos CS:GO meccs után várható volt, hogy beindulnak majd a forgatások is. Kevés ugyanis a játékosok közötti személyes érintkezés, hamarabb felszínre kerülnek a sérelmek, amiket kezelni is nehezebb a távolból.

Egy ilyen példát villantott nemrég ZywOo, vagyis inkább ZywOo anyukája.

 

A kommentháború tanúsága szerint ZywOo édesanyja a Vitality coach-ának küldött üzenetben azt írta, fia nem érzi jól magát a csapatban. Frusztrált és elszállt a magabiztossága jelenlegi csapattársai mellett. Állítása szerint pusztán jó szándékból árulta el ezeket az infókat, úgy véli a csapat érdeke az, hogy tisztán lássák ZywOo problémáit.

Nos, lehet azonban hogy ZywOo mégsem így gondolta, anyu bejegyzése ugyanis azóta már törlésre is került. A kommentelők szerint persze igaza van a kirohanó anyukának, hiszen a Vitality csapatát egyedül ZywOo cipeli a hátán. A csapatból apEX (0.94), misutaaa (0.97), shox (0.98) és RpK (1.00) teljesítményéhez képest ZywOo (1.20) tényleg fényévekre van.

Mivel a francia zseni, a CS:GO jelenlegi legjobb játékosa nem beszéli jól az angolt, egyelőre nem opció neki a nemzetközi team. Persze az első kérdés továbbra is az, hogy csak anyu magánakciója volt az egész, vagy ZywOo tényleg elégedetlen a Vitality ötösében.

Az biztos, hogy távolról nehéz lesz tisztázni az ilyen helyzeteket, már pedig sajnos egyre több ilyenre számíthatunk a bezártság idején. Főleg most, hogy még a Majort is lemondták, biztosan sokak motivációja megborult a profik között. Szerintetek várhatóak nagy forgatások a kényszerű elzártság alatt?

DV

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

4 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

4 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

4 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

4 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

5 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

6 óra telt el azóta...