Tech/Tudomány

A HP, a Valve és a Microsoft közösen készíti a next-gen VR headsetet


Érdekes lesz látni, hogy hogyan alakul a VR eszközök helyzete ezzel az új együttműködéssel. Elég azt megnézni, hogy a Valve hányféle, csak PC-hez kapható VR eszközhöz tette elérhetővé a Half-Life: Alyx játékot. A játék miatt teljesen el is fogytak a Valve Index készülékek, így csak idő kérdése volt, hogy a gyártók ismét nekilátnak a fejlesztéseknek. A HP nem volt rest segítséget kérni, így a Valve és a Microsoft együttműködésében készül a következő HP VR eszköz.

Talán rájöttek arra, hogy a VR alapeszközök és kiegészítők innovációit is jobb lenne egységesíteni, hogy sokkal jobb eredményt érjenek el. Így tehát a HP, a Valve és a Microsoft összefogott egy teljesen új generációs VR headset elkészítéséhez, ami talán mindhárom cég tudását, technológiáját és innovációs elképzelésit tükrözni fogja majd.

A HP rendszere, a Reverb G2 egy „teljesen új szabvány a VR-ban”, ami magával ragadóbb, kényelmesebb és kompatibilis élményt nyújt, mint az előző generációt – állítja a cég. Ééééés az minden, amit elmondtak a készülő eszközről a Steam hivatalos bemutató oldalán. A jelenlegi HP Reverb a vállalat második PC VR headsetje, ami nagy felbontású LCD panelekkel rendelkezik és a kényelemre összpontosít. Az ára 600 dollár, kb. 200 ezer forint.

A HP egyelőre nem tett közzé részleteket vagy specifikációt a hamarosan megjelenő új készülékről, csupán ez a videó került ki nemrégiben:

 

Amit tudhatunk, hogy a jelenleg is kapható Reverb magas felbontású kijelzőjével rendelkezik, ami szemenként 2160 x 2160 pixelt jelent. Ez jelentősen meghaladja a Valve Index felbontását is, aminek szemenkénti felbontása 1440×1600.

Az eredeti Reverb alapján tehát a Microsoft és a Valve hozzájárulásával egy még egyedibb, még összetettebb és nagyobb teljesítményre képes VR eszköz jöhet létre.

Te mit vársz a HP új VR headsetjétől?

DV

Korábbi cikkek

Feltörték a PS Portalt, hogy fussanak a PSP játékok, de sosem fogjuk látni

2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…

13 perc telt el azóta...

Botrány: halálos fenyegetések miatt fújták le a Nintendo bemutatóit

Gábor János 2024.04.04. - A japán rendőrség a jelentések szerint letartóztatott egy személyt, akit azzal…

43 perc telt el azóta...

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

12 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

13 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

14 óra telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

15 óra telt el azóta...