Call of Duty

Új játékmóddal bővülhet a Warzone – Bemutatkozik a ‘High Action’ LTM

Hatalmasat javult a napokban a Call of Duty széria legújabb Battle Royale játéka. A Warzone-ba ugyanis végre megérkezett a Solo mód is, vagyis mostantól egyedül is nekivághatunk a pályának. Ugyan a megjelenése kissé kellemetlen volt hazánkban, csúcsidőben kezdett el ugyanis telepíteni a kliens, amit több órányi döcögő szerverteljesítmény követett.

Most pedig úgy tűnik, hogy a Warzone-nal fel szeretné venni a lépést a többi Battle Royale címmel az Infinity Ward, egy új leaknek köszönhetően kiderült, készül egy új LTM a játékhoz. A Fortnite, Apex Legends, na meg a PUBG világában az ilyen jellegű bővítmények már nem igazán tűnnek ki a tömegből, pár hetente feldobják a játékokat a fejlesztők valami újdonsággal. Most a Warzone fejlesztői is rá akarnak térni erre az útra, így bukkant fel a High Action LTM a forrásfájlok között.

 

Ugyan még nem tudunk túl sokat a játékmódról, a fájlleírásnak köszönhetően azért „meg tudjuk tippelni”, hogy mi várható benne.

„Battle Royale a megszokottnál jóval több pénzzel, legendary ládákkal és Killstreakekkel.”

Vagyis mondhatjuk, hogy a High Action az alapjáték lesz, csak éppen beszteroidozva. Ami valljuk be, jól fog állni a Warzone-nak.

A hivatalos bejelentésre még várni kell, így nem tudjuk megsaccolni, hogy mikorra várható a mód megjelenése. Ám ha azt vesszük, hogy a Solo is a semmiből érkezett, akár a High Action is befuthat napokon belül.

Cloud

Korábbi cikkek

Hihetetlen, de sikerült elindítani a Red Dead Redemption 2-t egy mobilon

Bódi Dániel 2024.04.05. - A Red Dead Redemption 2 nem csak 2018, hanem az előző…

5 óra telt el azóta...

Unreal Engine 5-ben születik újjá a legendás PS1-es Toy Story 2 játék

Bódi Dániel 2024.04.05. - Manapság már kevésbé, de az ezredforduló tájékán (előtte is, utána is)…

6 óra telt el azóta...

Ez már mennyiség: 136 film és 5 sorozat került fel csendben a SkyShowtime-ra

Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…

9 óra telt el azóta...

Jönnek az Apple otthoni robotjai? Akár kettő is lehet – ezt tudjuk eddig

Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…

9 óra telt el azóta...

Igazán megéri elindítanod a mobilos Warzone-t, ütős ajándékok várnak

2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…

10 óra telt el azóta...

9 addiktív, mégis elhanyagolt sorozat a Netflixen, amit látnod kell!

Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…

11 óra telt el azóta...