Nemrégiben Ninja bejelentette, „elválik” társától, Reverse2k-től és hátat fordít egy időre a kompetitív Fortnite-nak. Úgy érezte, a folytonos versengés és a formában maradás elvette a kedvét a játéktól, ezért szeretett volna egy kicsit a játékélményre koncentrálni.
Nos, úgy fest Ninja egy hétig se bírta versenyzés nélkül, új társa – SypherPK – egy videóban közölte a jó hírt nézőivel.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindkét játékos első sorban tartalomgyártó, így ha nem is nagy mértékben, de érezhető a „visszalépés”. Így mindketten élvezni tudják a játékot, anélkül, hogy rágörcsölnének az eredményre, ugyanis nem az alapján szerzik a napi betevőt. Mindketten versengő típusok, így várható volt, hogy rajta lesznek az FNCS indulólistáján, viszont az új felállásban inkább mondanánk őket egy stabil középmezőnynek, mint potenciális győzteseknek.
Ninja a nagy Fortnite-láz elején még próbálkozott a nagyobb versenyeken való indulással, ám többnyire a kvalifikáció küszöbén elhasalt. Így maradt le a világbajnokságról is, ami végképp rányomta a pecsétjét arra, hogy inkább tartalomgyártóként tekint magára. Nehéz lehet, elvégre anno még Halo profiként figyelt fel rá a világ.
SypherPK korábbi duópartnere is egy profi versenyző volt, ő Rangerrel játszott együtt a korábbi rendezvényeken. A Twitch streamer is vissza akart venni a lendületből, kíváncsian várjuk, hogy mire lesz képes újdonsült partnerével.
Gábor János 2023.10.02. - A legnagyobb videó megosztón annak ellenére is elérhetnek sokkoló tartalmakat a…
RP 2023.10.02 – A 2022-es évben utat tört magának az AI és bizony 2023-ban sem…
Bódi Dániel 2023.10.01. - A gyártók részéről bevett szokás, hogy a gyártási folyamatot megkönnyítendő mindenféle…
Gábor János 2024.04.06. - Óriási a cirkusz a zenegeneráló AI-k miatt, hiszen azokat - a…
Bódi Dániel 2022. 10. 21. - Annyira jó végre egy olyan világban élni, ahol nem…
Gábor János 2024.04.06. - Frissítette a következő pár évben megjelenő filmjeinek naptárját a Disney, így…