PUBG

Indul a második PUBG Ranked teszt – Újra kipróbálhatók a friss szabályok

Nem kétséges, hogy a PUBG Corp. szeretne egy valóban jól működő kompetitív színteret kialakítani a játék számára. Ehhez tavaly létrehozták a LABS menüpontot, ahol tesztelni tudják az általuk helyesnek vélt kompetitív szabályrendszert. Legutóbb a múlt héten, március 6 és 9 között zajlott az első ilyen teszt, most a héten pedig újabb indul. A szabályok nem sokban változtak az előző teszthez képest, hiszen –ahogy a hivatalos bejegyzésben is olvasható – a játékosok kérésére adnak több időt a tesztre.

A LABS Ranked Ruleset célja, hogy valamelyest egységesítsék mind a ranked, mind az esport szabályzatot, hogy megfelelő módon nyújtsanak kompetitív lehetőségeket és élményt a profik számára. Ezért fontos most, hogy valóban kipróbáljuk a tesztet és visszajelezzünk a fejlesztőknek.

A második Ranked Ruleset tesztet a LABS-ban menüpontban lehet elindítani, március 13 és 16 között, a beállítások pedig nagyjából megegyeznek az előző teszt szabályaival. A teszt után döntenek arról, hogy végül melyik beállítást használják ténylegesen a kompetitív meccsek során. Ami fontos változás az előző teszthez képest, hogy akkor nem lehetett BP-t gyűjteni, ezúttal viszont a tesz alatt elért eredmények után is kapunk.

Kép forrása: PUBG

Íme még egyszer a tesztszabályok:

  • A meccsen max. 64 játékos vesz részt
  • FTP és TPP játékmód is elérhető
  • A játékosok csak csapatban harcolhatnak
  • A mapok random módon kerülnek kiválasztásra (Erangel, Miramar, Sanhok)
  • A Loot Spawn mértéke nagyobb, mint a normál mérkőzéseken, megnövelve az elsődleges fegyverek, a Level 2-es felszerelés, a 4x scope és a First Aid Kit mértékét
  • A Blue Zone valamivel gyorsabban mozog majd, annak érdekében, hogy kicsit fokozza a tempót és a harcokat a normál játékhoz képest
  • A repülőgép útja valószínűleg közelebb kerül az első biztonságos területhez
  • A járművek mennyisége megegyezik a normál játékokéval, de a Motor Glider átmenetileg le van tiltva
  • A Red Zone leginkább a biztonságos zóna szélén fordul elő
  • A Red Zone kisebb, mint a publik meccseken
  • Kevesebb és rövidebb ideig tartó robbanás a Red Zone-ban
  • A meccs előrehaladtával a Red Zone mértéke és mérete csökken
  • A Flare Gun egyelőre marad

Kép forrása: PUBG

Ha érdekel a teszt teljes leírása és szabályzata, látogasd meg a kapcsolódó hivatalos oldalt. Jó tesztet kívánunk mindenkinek!

DV

Korábbi cikkek

Boldog szülinapot, Gmail! Sokan poénnak hitték, ma a legnagyobb óriás

Gábor János 2024.04.01. - Poénnak gondolták a felhasználók azt, hogy a Google e-mail szolgáltatást indít,…

52 perc telt el azóta...

Apple: ennyivel rosszabb a régi iPhone-od, mint az új

Gábor János 2024.04.01. - Azzal a könnyed felütéssel népszerűsíti új, összehasonlító aloldalát az Apple, hogy…

1 óra telt el azóta...

Igazán ütős Field Uprade-et hoz el Rebirth a Warzone új szezonjában

2024.04.01. - A Warzone és Modern Warfare III soron következő szezonjától már csak néhány nap…

3 óra telt el azóta...

Ennek a processzorhűtőnek még a monitorodnál is jobb képernyője van

2024.04.01. - Manapság a PC-s felhasználókat két nagy csoportra oszthatjuk fel. Az egyik tábor a…

4 óra telt el azóta...

Elhunyt a Half Life 2 és a Csillagkapu Oscar-díjas színésze, Louis Gossett Jr.

Bódi Dániel 2024.03.31. - 87 éves korában elhunyt Louis Gossett Jr., aki többek közt azzal…

16 óra telt el azóta...

Kiszivárgott építkezős-házalakítós játékmeneten a The Sims 5

Bódi Dániel 2024.03.31. - A GTA VI és a The Elder Scrolls VI mellett a…

17 óra telt el azóta...