Érdekes látni azt, amit a Call of Duty franchise művel az elmúlt időszakban. Tavaly az új Modern Warfare megjelenése óriási port kavart, a játék rekordokat döntögetett. Ezzel körülbelül egyidőben a mobiljátékok állóvizét rengette meg a CoD: Mobile, most pedig a Warzone berobbanása produkál elképesztő játékosszámot.
Ahogy az Activision is bejelentette, a legfrissebb adatok alapján a megjelenés óta már több mint 15 millió játékos döntött úgy, hogy kiugrik a gépből és beleveti magát az új battle royale élménybe.
Az biztos, hogy nagyon jó döntést hozott az Activision akkor, amikor ingyenesen is elérhetővé tette a játékmódot. Ténylegesen elmondható, hogy a Call of Duty franchise még ma, 2020-ban is elég jól pörög. A kérdés már csak az, hogy meddig tartja fenn az érdeklődést?
Emlékezzünk tavaly februárra, amikor óriási érdeklődéssel startolt az Apex Legends BR. Akkor nem győztünk arról hírt adni, hogy milyen szinten emelkedik a játékosszám. Alig pár hónappal később pedig már arról szóltak a hírek, hogy milyen szinten csökken.
Ám itt a CoD-ról van szó, ami egy majd két évtizede sikeresen működő franchise, így nem biztos, hogy megfelelő az összehasonlítás. Még csak néhány nap telt el a Warzone megjelenése óta, így a számok valószínűleg még növekedni fognak.
Te kipróbáltad már? Szerinted mekkora sikert érhet el a játék?
2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…
Gábor János 2024.04.02. - A Microsoft tesztel egy új, mesterséges intelligenciával működő chatbotot, ami a…
2024.04.02. –A Warzone Season 3 napokon belül elstartol. Ha minden gördülékenyen lezajlik, akkor már április 3-án,…
2024.04.02. - Az űrkutatás még mondhatjuk, hogy gyerekcipőben jár napjainkban is. Az első, emberrel történő…
Gábor János 2024.04.02. - A magunk részéről nem éreztük fontosnak, hogy április 1-jén kamu hírekkel…
2024.04.02. - Doom, Half-Life, Quake. A 90-es évek mozgalmas évtized volt az FPS játékok tekintetében,…