Összefogott a közösség a PUBG Corp. rossz döntése ellen.

Az utóbbi időben finoman szólva is, nem úgy futott a PUBG szekere, ahogyan azt elvárnánk. Noha a fejlesztők folyamatosan próbálkoznak újabb és újabb tartalommal feldobni a játékot, ezúttal nagyon nem jött össze, ugyanis kivették az M249-et a dropból, ami miatt a PUBG közösség java része alaposan kiakadt. Ebbe a táborba tartozik WackyJacky is, aki sokszor kiállt már a fejlesztők mellett, de ezúttal ő is azt gondolja, hogy súlyos hibát vétettek.

Erre pedig az utóbbi időben többször is próbálta felhívni a figyelmet, remélve, hogy ezúttal is hallgatnak majd a szavára.

 

A véleményvezér szerint óriási baklövés volt kivenni az M249-et a dropból, az pedig már csak hab a tortán, hogy kizárólag Erangelen és Miramaron tették be a world lootba. Emiatt ugyanis a többi pályáról teljesen eltűnik az amúgy egyedi fegyver, épp emiatt fakadt ki Twitteren WackyJacky:

„Ez egy BORZASZTÓ döntés és egyszerűen nem szabad élesbe mennie. Ha mégis, akkor SOHA többé nem használod Sanhokon, Karakinon vagy Vikendin. Ideje lenne meghallgatni bennünket @PUBG!”

Az utóbbi napokban szinte folyamatosan ez a téma volt terítéken, szóval a fejlesztőcsapat tudomására jutott a probléma, akik a közösségi nyomásra végül engedtek.  Persze nem pont úgy, ahogy a legtöbben gondolták volna. Annyiban módosult az M249 sorsa, hogy minden pályán elérhetővé válik és ritka lootnak fog számítani, azaz továbbra sem kap fogjuk megtalálni a dropban. Ellenben a DBS is kikerült a dropból, azt viszont nem tudjuk, szóval mégis csak hallgattak a visszajelzésekre.

https://www.facebook.com/groups/pubghunkozosseg/

×