Más site-okkal ellentétben a Twitter nem változott túl sokat a megjelenése óta. 2006-ban is maximum 280 karaktert lehetett közzétenni, ez pedig most sincs másképp. A cég viszont úgy érzi, ideje fejlődni, épp ezért behozzák a „fleet” funkciót, amit a legtöbben csak sztoriként ismerünk a Facebook vagy az Instagram platformjairól.
A fleetek a Twitter posztokkal ellentétben mindössze 24 óráig láthatóak a nagyközönség számára, ráadásul azokat nem lehet reposztolni, így ezzel az adott Twitterező direkt közösségét célozzák. A Twitter Group termékmenedzsere, Mo Aladham elárulta, hogy felhasználói nyomásra hozták be az új funkciót.
A twitterezők ugyanis arra panaszkodtak, hogy nagyon át kell gondolniuk, hogy mit is posztolnak a profiljukkal, hiszen az évre visszamenőleg is visszakövethető.
Emiatt a könnyedebb hangvételű posztokat sokszor kerülik. Ez viszont hamarosan már a múlté, a fleetek tesztelése ugyanis elkezdődött és jelenleg is zajlik épp Brazíliában. A belsős jelentések szerint a fejlesztők már egy éve dolgoznak az új funkción, a közösség számára viszont csak nemrég villantották meg a munka gyümölcsét. A hírek szerint már nem kell sokat várni, hogy mindenki számára elérhetőek legyenek a fleetek.
Gábor János 2023.10.03. - Sokan bíznak benne, hogy egyszer jön egy nagy ébredés, és kiderül,…
Gábor János 2023.10.02. - A legnagyobb videó megosztón annak ellenére is elérhetnek sokkoló tartalmakat a…
RP 2023.10.02 – A 2022-es évben utat tört magának az AI és bizony 2023-ban sem…
Bódi Dániel 2023.10.01. - A gyártók részéről bevett szokás, hogy a gyártási folyamatot megkönnyítendő mindenféle…
Gábor János 2024.04.06. - Óriási a cirkusz a zenegeneráló AI-k miatt, hiszen azokat - a…
Bódi Dániel 2022. 10. 21. - Annyira jó végre egy olyan világban élni, ahol nem…