Az Apex Legends alapvetően a Titanfall világára épít, ennek elemeiből táplálkozik. A legfrissebb áthallás a Smart Pistol bekerülésének pletykája volt, mely szerencsére meg is ragadt ezen a szinten.
Bár ez a fegyver végül nem kerül be az Apexbe, tudunk még jó pár esélyesről. Ezek egy későbbi frissítés során simán fel is bukkanhatnának a játékban. Jöjjön tehát 3 Titanfall fegyver, amit szívesen látnánk az Apex szervereken is.
A rajongók kedvence, a Titanfall 2 egyik legütősebb darabja. Ez az SMG elektromos lövedékekeket szór magából a hagyományos golyók töltények helyett. Bekerülésével ez tehát egy új játékelemet is hozhatna az Apexbe, az első energia alapú SMG lenne.
A Combat Advanced Round Submachine Gun, vagyis röviden C.A.R. szintén SMG, még az eredeti Titanfall klasszikus darabja. Pontos, stabil, ráadásul nagy sebzéssel bíró fegyvere a játéknak. A többi SMG-hez képest középtávolból is meglepően jól működik, bár a nagyobb sebzés miatt a Fire Rate gyengébb a többi SMG-nél. Tavaly már pletykáltak is a bekerüléséről, akkor a játékosok körében nagy felháborodást váltott ki a hír.
A gránátvető igazán egyedi színt vitt a Titanfall világába, kétségtelen, hogy az Apex-ben is szép karrier várna rá. Ráadásul pont kapóra jönne a mostani gránát nerfek miatt is, hiszen az inventory változások miatt biztosan sokan vinnének gránátvetőt a végjátékba.
Ti melyiknek örülnétek a legjobban ezek közül az egyedi darabok közül?
Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…
Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…
2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…
2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…
2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…
2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…