A gyártóknál egyfajta berögződés volt idáig, hogy a referenciakártyáikat mindig blower típusú hűtőkkel szerelték. Ezzel az Nvidia szakított először az RTX kártyáik esetén, most pedig az AMD is rálép erre az útra.
A pletykák Redditen kaptak szárnyra, viszont semmilyen kézzel fogható bizonyítékot nem tudtak felmutatni ez ügyben a szivárogtatók, csupán az új nagy Navik promóképére támaszkodtak. Az AMD pénzügyi elemzésekről szóló streamje után maga a cég alelnöke, Scott Herkelman is megjelent a poszt alatt és meg is erősítette a pletykákat Redditen.
Ez azt jelenti, hogy az Nvidia után az AMD is egyedi hűtőkkel készül, aminek biztosan sokan fognak örülni, hiszen az RX 5700/5700 XT esetén is bőven akadtak hűtési problémák, a blower hűtőknek köszönhetően.
A blower hűtők noha nem túl kedveltek a gamer körökben, azért meg kell jegyeznünk, hogy vannak olyan esetek, amikor az a jobb választás. Az egyedi hűtőkkel ellentétben ugyanis a blower hűtők nem a házba fújják a meleg levegőt, hanem hátul kiengedik a fém rácson keresztül, így a meleg azonnal távozik a gépházból. A hátránya viszont, hogy a hőmennyiséget egyetlen ventilátor tolja át a bordákon, ami viszont jóval hangosabb, mint az egyedi hűtős társai. Emellett pedig magasabb hőfokokra is kell számítani a blower hűtők esetén.
Egyre kíváncsibbak vagyunk, hogy mit fognak tudni az AMD új kártyái…
Németh Dávid 2022. 11. 11. - A South Park teljes egészében elérhető az HBO Maxon.…
2024.04.06. –Április harmadikán vette kezdetét a Call of Duty legújabb szezonja. A Warzone, a Modern Warfare…
2024.04.06. –Az elmúlt években az NVIDIA és az AMD is bemutatott egy-egy olyan technológiát, mellyel több…
2024.04.06. –A Modern Warfare III és Warzone harmadik közös szezonja április harmadikán vette kezdetét. A megannyi…
Bódi Dániel 2024.04.05. - A Red Dead Redemption 2 nem csak 2018, hanem az előző…
Bódi Dániel 2024.04.05. - Manapság már kevésbé, de az ezredforduló tájékán (előtte is, utána is)…