Tech/Tudomány

Közel a rajt: 10. generációs Intel processzorokat kaptak lencsevégre

Gyakorlatilag már minden infó kiszivárgott, amit tudnunk kell az Intel 10. generációs processzorairól. Így hát nem maradt más, mint a rajtra várás. Ez már szinte biztos, hogy rendkívül közel van, ugyanis a Dell véletlenül már ki is rakta az első reklámját, amiben az Intel 10. generációs processzorait hirdették.

A videót gyorsan le is törölték a csatornájukról, persze mindannyian tudjuk, hogy az internet nem felejt.

A cég gyorsan kapcsolt, de a bizonyíték megmaradt

Már ebből is arra következtethetünk, hogy nem volt teljesen alaptalan a régóta pletykált áprilisi start. Persze előbb-utóbb úgyis kiderül az igazság.

Ez még nem minden, ugyanis a kínai közösségi médián feltűnt két új generációs Intel processzor. Legalábbis a készítő állítása szerint az i7-10700K, illetve az i9-10900K-t láthatjuk a képen. Könnyen lehet, hogy valóban így van, ugyanis a processzorokon az „Intel Confidential” felirat szerepel, ami azt jelenti, hogy engineering sample, azaz kísérleti példányokról van szó.

Noha kíváncsiak vagyunk a 10. generáció teljesítményére, túl sok újdonságra nem számítunk, ugyanis a jelek szerint az IPC továbbra is változatlan, ami kezd már kicsit kellemetlenné válni, ugyanis e téren a Skylake óta nem történt fejlődés.

DV

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

4 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

4 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

4 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

5 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

5 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

6 óra telt el azóta...