R6S

Buff után kis „Nerferella” – Megváltozott Ela a Rainbow Six tesztszerverén

Nagyon fontos, hogy a most leírt változások még csupán a tesztszerverre érvényesek, ahol nem csak a friss operátorokat, de számos funkciót, hibát és operátorjellemzőt is igyekeznek balanszolni a fejlesztők. Az Operation Void Edge tesztidőszaka most a megszokottnál is hosszabb ideig tart, hiszen a Ubisoft hosszútávú terve egy sokkal stabilabb játék kialakítása. Ehhez most már a tesztszerveren szinte minden nap javításokat eszközölnek, a játékosok jelentései alapján (is).

Legutóbb megkezdődött Clash hibáinak felderítése, de Ela „hercegnő” is kicsit változott február végén. Persze a tesztszerver változásai nem biztos, hogy ilyen formában kerülnek be az éles szerverekre. Mindenesetre érdekes, ami Elával történik, hiszen legutóbb a Scorpion Evo3 visszarúgása csökkent az első 16 lövésnél. Úgy tűnik, ez túl erős volt, kissé nerfelni kellett.

Kép forrása: Pinterest

Ela – ? „Hercegnővé válni az, amit a hype okoz, de egy kis Nerferella célja, hogy egyensúlyt hozzon az életébe” – írja költői módon a Ubisoft a Redditen.

Így hát:

  • A csökkentett visszaugrás most csak az első 11 töltényre vonatkozik
  • Megnövekedett resettle, time burst módban
  • A függőleges visszarúgás nőtt
  • Kis mértékben megnövekedett a visszarúgás és a szórás

„A Scorpion EVo3 utolsó módosítása után nagy növekedést tapasztaltunk a pick rate és win-delta szempontjából Elánál. Ezeknek a változásoknak kissé visszavetik a Y4S4.3-ban végrehajtott változásokat, és az EVo3-mat közelebb hozza ahhoz, amit szeretnénk” – írja a Ubisoft.

Reméljük így már elégedettek lesznek a fejlesztők Elával. Érdekes, hogy amint jön egy kis buff és sokan választanak egy operátort, arra rögtön az a válasz, hogy jöjjön egy nerf. Pedig lehet, hogy egy-egy változás tényleg csak javít. Hát, érdekes.

Te mit gondolsz Ela változásairól? Bekerüljön így az éles szerverre?

DV

Korábbi cikkek

Közelharcban erős: így szereld fel a Warzone legújabb SMG-jét

2024.04.07. – A Warzone és Modern Warfare III legújabb szezonja néhány nappal ezelőtt, április harmadikán vette kezdetét.…

2 óra telt el azóta...

Ezt tudja manapság egy gamer laptop 2 millió forintért

2024.04.07. – Egy időben meglehetősen rossz volt a gamer laptopok megítélése. Tegyük hozzá, hogy nem…

2 óra telt el azóta...

A Valve gyakorlatilag teljesen megölte a külsős Counter-Strike 2 oldalakat

2024.04.07. – A Valve nem sokat pihent a Major után. A Counter-Strike 2 Majort a CSGOEmpire gárdája…

2 óra telt el azóta...

Mint egy álom, úgy fog futni PS5-ön a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.07. - Egy alapvetően multiplayer játéknál nem egy nagy hátrány, ha a legtöbb…

2 óra telt el azóta...

Örök emlék: így égetik bele magukat az RGB RAM-ok a videokártyákba

2024.04.07. – Míg egykor csak néhány periféria kiváltsága volt az RGB világítás, addig manapság már…

2 óra telt el azóta...

Hihetetlen, de egyre többen játszanak a Warzone-nal és a MW 3-mal

2024.04.07. – A Call of Duty: Warzone kliense a negyedik születésnapját ünnepelhette idén márciusban. A…

3 óra telt el azóta...