Az eddig is ismert frissítések mellett is került be újdonság. Elérhető például a Year 5 Pass, új skinek érkeztek és leárazást kaptak az operátorok.

A Ubisoft nem sokáig húzta az agyunkat, szinte rögtön fellőtték a Y5S1 frissítést a tesztszerverre. A tesztelői felületen már hétfő este óta tölthető és játszható a temérdek újdonság.

 

A Y5S1 Patch tartalma

  • Bekerült, és itt már játszható Iana és Oryx, a Rainbow Six: Siege két új operátora.
  • Kipróbálható az átalakított Oregon, mely nem csak ráncfelvarrást kapott a fejlesztőktől, de számos újdonság is bekerült. Big Tower és Kitchen például mostantól direkt összeköttetésben állnak, de a pincébe is bekerült egy új terület, Freezer néven.
  • Egységesítették a barikád-törmelékek működését, mostantól mindenki ugyanazt látja majd. A részben széttört barikád ezentúl kisebb törmeléket hagy maga után. A teljesen betörtek darabjai pedig javítva lettek, így nem fognak beragadni.
  • A támadók drónjai ezentúl nem random spawnolnak. Innentől kezdve mindig arra az oldalra kerül, amit először kiválasztottunk magunknak.
  • Változott a Play Section menü, rendezettebb kinézetet kapott az egyszerűbb használat érdekében.

  • Bekerült a Year 5 Pass, mellyel 6 új operátort, exkluzív skineket és VIP tagságot is kapunk. A visszatérő Pass-vásárlóknak ráadásul még 600 Credit és 5 Pack is jár.
  • Csökkentek egyes operátorok árai. Mira és Jackal 10 000 Renownba vagy 240 R6 Creditbe kerül, Lion és Finka 15000 Renownba vagy 350 R6 Creditbe, Mozzie és Gridlock pedig 20000 Renownba vagy 480 R6 Creditbe.
  • 3 új fegyverskin került a játékba, valamint megérkezett Ash újabb Elite skinje, a Lara Croft kinézet.

 

Irány a teszt szerver, próbáljunk ki mindent is!

×