R6S

Szétválasztják az öt fős premade csapatokat a Solo Queue-tól

Régóta megfogalmazódott igény már a Rainbow Six közösség részéről, hogy az 5 fős premade csapatokat külön értelmezze a játék. Óriási különbség van ugyanis egy azonos nyelven beszélő, segítőkészen infózó, összeszokott ötös és öt Solo Queue-ban összedobott random csapattárs között.

A játék azonban mégsem tesz különbséget a két ötös között. Hiába élvez egyértelmű előnyt az összeszokott csapat, ugyanúgy összedobja őket a Solo-zókkal. Érthető módon azonban a játékosok folyamatosan lázadnak is ellene.

Úgy tűnik azonban, végre feltűnt a fény, az alagút végén.

A hivatalos Rainbow Six: Siege fiók válasza alapján már a fejlesztők oldalán is felmerült a dolog. Olyannyira, hogy hamarosan már a kidolgozás fázisába is beléphet az ötlet.

Innentől pedig már csak egy lépés a más játékokban (például Overwatch-ban) látott Ranked modell bevezetése. Ott ugyanis a játék nem csak az ötfős premade-eket ismeri fel és dobja össze őket egymás ellen, hanem a kisebb csoportokat is. A 3 fős csoport + 2 Solo Queue csapatnak pont ilyen összetételű ellenfelet keres, ha van.

Régóta elférne már egy ilyen újítás a Rainbow Six meccsekre, reméljük gyorsan halad majd a megvalósítás, és akár még idén látunk belőle valamit.

DV

Korábbi cikkek

Íme a PC-történelem 4 legborzalmasabb, semmire se való videokártyája

RP 2023.10.05. - Ha megnézzük a jelenlegi videokártya-piacot, akkor könnyű elfelejteni, hogy bizony nem csak…

4 óra telt el azóta...

Megadta magát az Apple: iPhone-ra is jöhetnek a retro emulátorok

Gábor János 2024.04.07. - Az App Store szabályainak módosítása, amit az Apple Insider szúrt ki,…

4 óra telt el azóta...

Eldobod az agyad: új CoD-ot és Gears of Wart mutathat be az Xbox

Gábor János 2024.04.07. - A Microsoft a jelek szerint azt tervezi, hogy a hagyományos nyári…

4 óra telt el azóta...

A batbimbók nyomában – Miért kapott mellbimbókat Clooney Batmanje?

Bódi Dániel 2023.10.04. - Tyúú, hogy mekkora katasztrófa volt a Batman és Robin! Te jóságos…

4 óra telt el azóta...

Star Wars Outlaws: jön az új előzetes, amiből minden kiderülhet

Gábor János 2024.04.07. - Nem elég nagy a csinnadratta a franchise új Ubisoft játéka körül,…

5 óra telt el azóta...

Vajon tényleg egy szimulációban élünk? – A „valóság” csak egy Mátrix?

Gábor János 2023.10.03. - Sokan bíznak benne, hogy egyszer jön egy nagy ébredés, és kiderül,…

6 óra telt el azóta...