PUBG

Végre tényleg újraírják a PUBG-t? – Új titkos projektbe kezdett a PUBG Corp.

Bizonyára minden oldschool PUBG játékos tapasztalta már, hogy a frissítések után rengeteg probléma van a játékkal. Ez állítólag a programozók kezdeti hanyagságára vezethető vissza, hiszen kezdetben csupán pár lelkes modder vágott neki a játék elkészítéséhez, emiatt többször volt már szó róla, hogy újraírják a PUBG-t, az alapoktól kezdve. Ez azóta sem történt meg, viszont nyílt két új PUBG Corp. stúdió is, az egyik Brendan Greene vezetésével ügyködik egy teljesen új, független játékon. A másikért pedig Glen Schofield felel, egyelőre erről a projektről nem lehet túl sokat tudni.

A pletykák hamar szárnyra kaptak / Kép: reddit.com

Most viszont ismét fellángoltak a pletykák, ugyanis a PUBG Corp. újabb projektbe vágja a fejszéjét, ami az XTRM néven fut egyelőre. A dolog pikantériája, hogy ezúttal Koreában folynak majd a fejlesztések aminek kapcsán számos új munkaerőre van szüksége a PUBG Corp.-nak.

A PUBG koreai menedzsere meg is szólalt az ügy kapcsán, ami tovább erősítette a feltételezéseket:

„Az XTRM egy új projekt, amit házon belül fejlesztünk.”

Arra a kérdésre, hogy ez új tartalom lesz a PUBG-hez vagy egy teljesen különálló játék, arról a következőket mondták:

„Semmi sincs még eldöntve egyelőre, lehet hogy így, de az is lehet, hogy másképp alakul…”

Az álláshirdetések között a PUBG Corp. kiemelte, hogy a jelentkezők rendelkezzenek TPP/FPP fejlesztési tapasztalatokkal, szóval jó eséllyel olyan játékról beszélünk, ahol megtalálható lesz mindkét játéknézet.

Az álláshirdetések egy része a PUBG Corp. hivatalos oldalán

Mindenki eldöntheti magában, hogy hisz-e pletykáknak. Biztosak csak a hivatalos bejelentés után lehetünk, ami remélhetőleg minél hamarabb megtörténik.

DV

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

7 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

7 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

7 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

7 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

8 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

9 óra telt el azóta...