Gaming

Helyzetjelentés: Mire jó, s milyen hibákat hozott az új Fortnite motor?

Nagy várakozás előzte meg a v11.50-es frissítés megjelenését. Az Epic Games bejelentette, frissítenek kicsit a játék alatt dolgozó Unreal motoron. Az új egy sokkal korszerűbb Engine verzió, ami a Chaos nevet viseli. Ugyan a motor képes a valósághű törmelékek kezelésére, s sokáig úgy is volt, hogy mindez a Fortnite-ban is érzékelhető lesz, első nekifutásra semmilyen drasztikus módosítást nem eszközölt a kiadó.

A játék fizikájáért felelős motor javítja a különböző kozmetikai elemek látványát, például a köpenyek gyűrődését.

 

Ez már egy fokkal emészthetőbb új irány, az eredeti pletykák szerint ugyanis omladozniuk kellett volna a játék építményeinek. Ami egy ekkora méretű játék esetében komoly teljesítménybeli romlást okozott volna a közösség túlnyomó többségénél. Persze ez nem jelenti azt, hogy hosszútávon ne tudnának elindulni ezen az úton a fejlesztők, de első nekifutásra az apróbb dolgokra fókuszáltak. (Például a horgászbotok úszója már táncol a szélben.)

Ám sajnos mindez nem jelentette azt, hogy hibák nélkül sikerült cserélni a motort.

Gyengélkedő Fortnite

Természetesen erre lehetett számítani, az Epic Games is eredetileg a Chapter 2 második szezonjára tervezte az átállást, de inkább beáldozták az első szezon végét, hogy a kezdeti kellemetlenségeket még időben felismerjék és javítani tudják.

Egyre többen jelentik a fórumokon, hogy valami nincs rendben a játékkal. Az FPS drasztikusan csökkent, amióta az új motor dolgozik a Fortnite alatt, javulásnak pedig semmi jele nincs még. Ráadásul mindezt olyan setupokkal rendelkező felhasználók írták, akiknek papíron nem kellene megküzdeniük a játékkal.

S ezek csak a külsőségek. A játékon belül önálló életet él a farmolás közben felugró gyenge pontok rendszere. Van, hogy a Fortnite regisztrálja az ütést, de van, hogy nem. Így a nyersanyaggyűjtés és a struktúrák gyorsabb eltüntetésének folyamata teljes mértékben inkonzisztens lett.

Nem is érdemes tovább ragozni, az említett bugok és egyéb hibák mellett még legalább egy tucat található jelenleg a játékban. Remélhetőleg a szezon hátralévő részében ezek javítására fog fókuszálni az Epic, s a Season 2 zökkenőmentesen startolhat el február 20-án.

Cloud

Korábbi cikkek

9 addiktív, mégis elhanyagolt sorozat a Netflixen, amit látnod kell!

Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…

47 perc telt el azóta...

Olyan újítást kap az Edge böngésző, amit a gamerek imádni fognak

2024.04.05. - A Microsoft Edge webböngésző olyan új funkciót kap, aminek bizonyára minden PC játékos…

1 óra telt el azóta...

Nem minden a számozás: ezt az AMD 3D V-Cache processzort ne válaszd

2024.04.05. – Manapság az AMD és az Intel teljesen más utat jár be, ha a…

2 óra telt el azóta...

899 forintért adnak 12 egészen remek játékot – köztük egy Falloutot

Bódi Dániel 2024.04.05. - Az Amazon Prime Magyarországon az egyik legjobb üzlet! 899 forintért ugyanis…

2 óra telt el azóta...

Több FPS-t ígér az Nvidia a Warzone Season 3-ban, ha letöltöd ezt a drivert

2024.04.05. - A Call of Duty Modern Warfare3-ban és a Warzone-ban általános probléma a teljesítmény…

2 óra telt el azóta...

Te le tudod verni AK-t League of Legends-ben? – Most megmutathatod!

2024.04.05. – Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch…

4 óra telt el azóta...